A Budai Farkasok ellen kezdjük a heti meccsdömpinget

Egy hét pihenő után, komoly terhelés vár felnőtt csapatunkra, hiszen egy héten belül 3 mérkőzéssel indítja márciust. Az első feladat mindjárt hétfőn, a Budai Farkasok elleni Tippmix Magyarkupa mérkőzés lesz, ahol a tét a legjobb 8 közé jutás.

Budapesti ellenfelünk is azok közé tartozik, akikkel egy évvel ezelőtt még komoly csatákat vívtunk az NB1/B-ben. Ezúttal esélyesként utazhatunk hozzájuk mindamellett, hogy fontos pontja lehet a talákozó a két további, már NB1-ben vívandó heti mérkőzésünknek.

A negyeddöntős sorsolás már megtörtént, így az is ismert, hogy a párharc továbbjutójának következő ellenfele a Csurgói KK lesz.

Fotó: Cseh Péter

A további menetrendben két hazai bajnoki szerepel. Először a Dabas látogat az Arénába csütörtökön, majd a válogatottakkal tűzdelt Tatabánya tesz látogatást Veszprémben.

A Farkasok elleni találkozót saját Youztube csatornájukon közvetítik majd, amit megtaláltok a Facebook oldalunkon is.

A haza találkozókat, ahogy már megszokhattátok a VKKFT hivatalos Youtube csatornáján láthatjátok majd.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!