A hatalmas küzdés és akarat meghozta gyümölcsét

Szombat délután ismét hazai győzelemnek örülhettek, akik kilátogattak a Március 15 úti Sportcsarnokba. Dinko Dankovic csapata az Ajka ellen vette fel a kesztyűt, és harcolta ki az újabb két pontot

Fotó: Cseh Péter

Az első helyzeteink kimaradtak ugyan, de Szucsik Benedek, Gulyás Máté és Preszter Ákos révén belelendültünk a gólgyártásba (7′ 3-1). A kapuban álló Konyicsák Tamás sem tett másképp: hárításaival és az őt remekül támogató védelmünkkel az ellenfél csak a 15. percben jutott újra szóhoz (15′ 5-2). Egy kisebb megingásunkat kihasználva az Ajka kettőt gyorsan ledolgozott a hátrányából, ezért vezetőedzőnk időt is kért. Ez mindkét oldalon hasznosnak bizonyult, kevesebb hiba esett a felektől. Markovics Patrik góljára azonnal érkezett a válasz, igaz, ekkor már emberelőnyben voltak a vendégek. Hátrányukat így sem tudták csökkenteni, és beállónk, Gajdos Dániel révén maradt a különbség (21′ 8-5). A szünet előtti hajrában egyre felzárkóztak a vendégek, de Fercsik Dániel duplával köszönt be Baracskai hálójába (27′ 11-9). Ezt a kétgólos előnyt vittük magunkkal a szünetre (30′ 12-10).

Farkas Máté (fotó: Cseh Péter)

A második játékrész elején Markovics Patrik és Farkas Máté felváltva szerezték újabb góljainkat: előbbi átlövésekből, utóbbi büntetőkből volt eredményes (36′ 16-13). Szinte hibátlan játékkal, pontos támadásokkal tartottuk a különbséget. Ráadásul ismét emberhátrányba kerültünk, de Szmetán Péter résen volt (44′ 21-18). Ezt négy perc elteltével megismételte jobbszélsőnk, ezúttal azonban emberelőnyben landolt a lövése a gólvonalon túl (48′ 22-19). Csapatunkat az sem vetette vissza, amikor Gajdos Dániel megmozdulását kissé szigorúan, piros lappal büntették a játékvezetők. Mi ugyanígy tettünk a vendégek eladott labdájával, Szmetán Péter volt újra az elkövető (53′ 24-19).

A végéig ugyan több hiba csúszott a játékunkba, de nagyon akartuk a győzelmet. Végig vezetve és irányítva a derbit, végül megszereztük a szezon idei második hazai győzelmét (60′ 27-24).

Fotó: Cseh Péter

A találkozó után Gulyás Máté balátlövőnket kértük, hogy értékelje a mérkőzést

„Először is szeretnék gratulálni a csapatnak az Ajka elleni győzelemhez, hiszen mindent beleadtunk és megtettünk a győzelemért. A hatalmas küzdés és akarat meghozta gyümölcsét, aminek nagyon örülünk! Belülről egy tempós, fárasztó mérkőzésen vagyunk túl. Sokat készültünk a héten az Ajka támadásaiból és védekezéséből, amit több-kevesebb sikerrel meg is oldottunk. Voltak jó dolgok, jó periódusok a meccs folyamán, de voltak hibák is elöl-hátul, amelyeken igyekszünk javítani! Kapuban ismét nagyon stabilak voltunk, ennek köszönhetően a védekezésünk is erős, meghatározó volt a meccs folyamán. Jövő héten a Budai Farkasok csapatához látogatunk, ahol szeretnénk egy nagyon jó meccset játszani, motiváltan, magabiztosan, és mindenképp a pontszerzés a cél! Hajrá, Veszprém!”

NB I/B, 6. forduló, Veszprémi KKFT – KK Ajka KFT 27-24 (12-10)

Veszprémi KKFT: Konyicsák T. (K) 8/28, Gödör B. (K), Grünfelder P. 1, Szmetán P. 3, Preszter Á. 1, Farkas M. 3, Fercsik D. 3, Gulyás M. 5, Szucsik B. 2, Majczán D., Patonai B., Rubos N. 2, Gajdos D. 1, Markovics P. 6
Vezetőedző: Dinko Dankovic

KK Ajka KFT: Benkő M. (K) 2/8, Baracskai S. (K) 10/31, Bodnár Á. 1, Zvolevszki G. 2, Horváth M. 4, Jávor S., Mezei R. 3, Szűcs P., Gyene N. 3, Rosta B., Szabó T. 4, Nagy M., John A. 4, Orbán B. 2, Buri A. 1
Vezetőedző: Velky Péter

Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás

Hétméteresek: 2/3, ill. 2/3

Kiállítások: 8 perc, ill. 6 perc

Következő találkozóink

A héten két alkalommal is találkozhattok csapatunkkal. Bekapcsolódunk a Magyar Kupa küzdelmeibe, ahol a Várpalota otthonába, majd a bajnokságban a volt játékosaink sorával felálló Budai Farkasokhoz látogatunk.

A mérkőzések időpontjai:

Magyar Kupa, 2. forduló, Várpalotai BSK – Veszprémi KKFT
2024.10.16., szerda | 18:30

NB I/B, 7. forduló, Budai Farkasok-Rév – Veszprémi KKFT
2024.10.19., szombat | 18:00

Hajrá, VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!