A magyar bajnoki címvédőt fogadjuk

A K&H liga kilencedik fordulójában a magyar bajnoki címvédő és Bajnokok-ligája résztvevő Pick Szeged érkezik szombaton a Március 15. úti Sportcsarnokba. Első NB1-es szezonunkban ki ne emlékezne rá, hogy mind hazai pályán, mind pedig idegenben igen szoros mérkőzést játszottunk nagynevű riválisunk ellen, két illetve három góllal maradtunk csak alul.

A Magyar Kupa final fourba bejutva szintén a Tisza-parti együttessel találkoztunk az elődöntőben. Élvonalbeli tagságunk második évében, bár ilyen szorosan nem alakultak az eredmények, de idegenben akkor is sikerült tíz gólon belül tartani őket.

Tavalyi egymás elleni meccsünk (fotó: Cseh Péter)

Ludmán Marcell új játékosunknak sem lehet ismeretlen szombati ellenfelünk, aki pont tőlük került kölcsönbe hozzánk a szezon végéig, bár főleg a Pick Szeged U21-es csapatában volt oszlopos tag. Az esélyesség terhe most nem rajtunk van, de pont ezért egy szorosabb találkozó is kialakulhat, ahogy erre már volt is példa. A szegedieknek is van miért bizonyítania. A lejátszott hat Bajnokok-ligája mérkőzésükön mindössze egy győzelmet értek el eddig, hazai pályán az Elverum ellen győztek, és bár a bajnokságban a második helyen állnak legutóbbi két hazai találkozójukon a Gyöngyös és a Tatabánya is nagy küzdelemre kényszerítette őket.

Egy kérdés azonban még adódik. Vajon a Szeged játékosainak fejét megzavarja az a hír, miszerint Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője Marko Krivokapics a szezon végén távozik a csapattól?

K&H férfi kézilabda liga 9. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Pick Szeged
2022.11.12. szombat, 18:00
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
V: Hajdú Tamás, Halász András

Jegyvásárlás:
– mérkőzés kezdete előtt 1 órával a helyszínen kizárólag készpénzzel
– online : https://www.jegy.hu/program/fejer-balveszprem-pick-szeged-nb-i-ferfi-9-fordulo-139150

Gyertek szurkolni! Hajrá, Veszprém!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!