Két veszprémi fiú a NEKA csapatában is

Bugyáki Dávid és Pintér Benedek a Balaton déli partjára tette át székhelyét, és a NEKA NB I-es csapatánál kezdik a 2024/2025-ös szezont

Bugyáki Dávidtól, 9 év után köszöntünk el

A beálló játékos tagja volt annak a csapatnak, akik Kristóf Mátyás, Szmetán Péter és Hári Levente társaságában a 2019/2020-as szezonban kiharcolták klubunknál az élvonalba való feljutást.
Dávid részese volt minden egyes sikerünknek. Magyar Kupa 4. helyezett és az emlékezetes MK. ezüstérem büszke tulajdonosa.

Az utolsó közös fotó Éles-mezben (Fotó: Cseh Péter)

Csapatkapitány-helyettesünk stabil, és biztos pontja volt védelmünknek, akire mindig lehetett számítani. Dávid évről évre egyre több szerepet kapott támadásban is, és szép gólokkal jutalmazta az erre éhes szurkolókat. Voltak kiemelkedő mérkőzései, emlékezzünk csak a tavalyi Ferencváros vagy a Balatonfüred elleni találkozókra.

Távozónk, az első osztályban töltött négy szezon alatt összesen 130 bajnoki és kupameccsen húzta magára az Éles-mezt és 69 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Az Európa-ligában 11 alkalommal nevezve volt és 4 gólt jegyzett, amiből három a későbbi dobogós Göppingen ellen sikerült neki.

Dávidot a márciusi ujjsérülése miatt az utolsó fordulókban a pályán már nem láthattuk játszani, de ahogy a pályán, és a pálya szélén is mindig, úgy a lelátóról is igazi csapatjátékosként mindig biztatta és támogatta társait.

Ezekkel a szavakkal köszönt el tőlünk

„Nagyon szép éveket töltöttem itt, rengeteg fantasztikus élményt és barátságot köszönhetek a klubnak. Azt tudom mondani, hogy a 9 itt töltött év alatt ez már a második otthonom lett. Sajnálom, hogy így kellett búcsúzni, de nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen formában is támogatott minket. Remélem még találkozunk, addig is köszönök mindent!”

Éles József klubtulajdonos nehéz szívvel nyilatkozott Dávidról, aki – ahogy elmondta – az egyik legmegbízhatóbb játékosa volt az évek alatt

„Dávid az a játékos volt, akiben sokan nem hittek, hogy meghatározó szerepe lehet. Ő rácáfolt erre, bebizonyította, hogy maximálisan lehet rá számítani mind védekezésben, mind pedig támadásban. Akinek nem volt olyan mérkőzése, ahol ne küzdött volna teljes erőbedobással, legyen az bajnoki, vagy akár Európa-liga. Azok közé a ritka játékosok közé tartozik, akivel teljes mértékben elégedett vagyok. Nagyon sajnálom, hogy ujjsérülése miatt nem tudott méltón, a pályán elbúcsúzni tőlünk.”

Fotó: Cseh Péter

Pintér Benedek irányító is a NEKA játékosa lett

Beni 2023 nyarán érkezett hozzánk és már rögtön az első tétmérkőzésén az élvonalban megmutatta kivételes tehetségét és küzdőszellemét.

Sajnos idejekorán véget ért számára a szezon, októberben a Fradi elleni meccsen súlyos vállsérülést szenvedett, mely műtéti ellátást igényelt. Így mindössze 5 bajnoki mérkőzésen játszhatott, ahol 12 találatot jegyzett.

Kiemelkedő mérkőzése a bajnoki ezüstérmes OTP Bank-Pick Szeged ellen volt, ahol 4 gólt szerzett.

Egy alkalommal NB I/B-s fiataljainkat is segítette, a Rákosmente ellen, ahol 7 alkalommal volt eredményes.

Beni őszintén osztotta meg gondolatait az elmúlt évről, köszönetét fejezte ki az őt támogatóknak, és természetesen a szurkolókat sem felejtette el

„Nagyon pozitívan indult a szezon, a csapatnak és nekem is jól ment a játék, sajnos azonban a szezon első felében megsérültem. Nehéz volt látni, hogy szenved a csapat és nem tudok segíteni nekik, ezt mentálisan is rendezni kellett magamban az első hetekben. A csapatszellemmel és küzdéssel azt gondolom, a szezon első részében nem volt gond, a problémák a győzelmek elmaradása után és a kiesés közeledtével keletkeztek. Ha a sérülések elkerülték volna a csapatot és mindenki az elejétől a végéig beletette volna amit tud, egészen más szezont hagytunk volna magunk mögött. Köszönettel tartozok a stábtagoknak, akik a sérülésem rehabilitációjában mindvégig partnerek voltak és mellettem álltak, illetve a szurkolóknak, akik egy ilyen nehéz szezonban is mellettünk voltak!”

Fotó: Cseh Péter

Köszönünk mindent, fiúk! További sikeres pályafutást kívánunk nektek! 

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!