-Nagyon örülök, hogy sikerült megtartanom az ígéretemet, a fiúkat elvinni a nemzetközi porondra, hogy lássák, érezzék, megtapasztalják, milyen érzés egy ilyen hangulatú környezetben pályára lépni – mondta Chambéry-ből haza érkezve Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém ügyvezetője.
-Láttam a gyerekek arcán, hogy nagyon tetszik nekik ez a miliő. A házigazda franciák is mindent megtettek ezért. Ők ebben nagy tapasztalattal rendelkeznek, hiszen Bajnok Ligájában szereplők voltak több éven keresztül. A csarnokban a hangulatfelelősük a fényjátékokkal, zenékkel, gyertyákkal alaposan felpörgette a szurkolókat és a csapatokat.

Éles József elmondta azt is, hogy Konkoly Csaba edző együttese nem volt megilletődve a klub történetének első Európa Liga mérkőzésén, csak többször rosszul döntöttek a találkozó elején, ezért tudott riválisuk jelentős előnyt szerezni a találkozó első részében. De a vége rendben volt. -Olyan eredményt értünk el, amire csak kevesen számítottak és ez egyértelműen a csapat érdeme -dicsérte az együttesének harci szellemét a klubtulajdonos.
– Viszont nem kaptunk egyértelmű választ az igazi erőviszonyokra. Négy gólos vereséget szenvedtünk úgy, hogy három kulcsjátékosunk is hiányzott sérülés miatt. Ha ott vannak, lehet, hogy csak kettővel kapunk ki és akkor most még izgalmasabb lehetne a keddi visszavágó, amelyen ezúttal is a Chambéry az esélyesebb a csoportkörbe jutásra – tette hozzá sportszerűen a korábbi kétszeres világválogatott kézilabdázó. Éles József jelezte azt is, hogy mindent megtesznek azért a pályán, hogy a sokkal rövidebb kispadjuk ellenére kivívják a továbbjutást, hiszen minden sportolónak ez a célja.
Ha ez sikerülne, utána kell tovább gondolkodni azon, miként lehetne megoldani a két fronton való helytállást, merthogy a bajnoki összecsapásokon kívül az Európa-ligában való tovább lépés plusz tíz összecsapást jelenthet a csapatnak. Ehhez viszont legalább 2-3 új játékos igazolására is szükség lenne, ami idény közben nem könnyű feladat. A kérdések amelyek felmerülhetnek: kettős vereséggel kiesni, három góllal győzve kiesni, négy góllal nyerni és hétméteresekkel kiesni, vagy továbbjutni. Öt góllal győzve, tovább jutni. Nem gondoltuk volna a sorsolásnál, hogy lesz, lehet ennyi variáció a visszavágó előtt…
Egyelőre azonban a szombati, Dabas elleni bajnoki mérkőzés (Március 15. úti Sportcsarnok, 16 óra) megnyerése a legfontosabb feladata a csapatnak. Utána lehet készülni a keddi, Veszprém Arénában játszandó, franciák elleni visszavágó derbire, amit az Sport 2 is közvetít, de mindenkit szeretettel várunk, A BELÉPÉS INGYENES!.
A veszprémi fiatalok alaposan feladták a leckét a főnöküknek.Éles Józsefnek van most min törnie a fejét…

/Donát Tamás/