Akaraterővel szerzett győzelem

A Széchenyi University HT Veszprém a tabellán szorosan mögöttünk álló Vecsési KKFT ellen egy végletekig kiélezett csatában aratott győzelmet az NB I/B 25. fordulójában.

Első találatunkat Preszter Ákos jobbszélsőnk szerezte (3. perc 1-1). Balogh Ádám, a vendégek hálóőre jó formában kezdte a találkozót, sorra védte a lövéseinket. A 7. perc elején azonban Török-Vida Zsombor túl járt az eszén (7. perc 3-2). Emberelőnyben kapusunk, Konyicsák Tamás villantott egy üres kapus gólt, és egyenlítette ki az eredményt (13. perc 5-5). Felváltva estek a gólok, majd Konyicsák Tamás védése után Farkas Máté büntetőjével átvettük a vezetést (18. perc 7-7). A hazaiak időt is kértek, de nem igazán lendített a játékukon. Kellett ehhez Konyicsák Tamás is, aki egymás után védte az ellenfél támadásait. Farkas Máté hétméteresével pedig már két gólos előnyre tettünk szert (22. perc 7-9).

A folytatásban sem remegtek meg a kezek. Újabb Farkas Máté büntető után Pintér Koppány és Fercsik Dániel növelte góljaink számát (25. perc 9-12). A félidő hajráját meghúzták a hazaiak, és egy gólra zárkóztak, amikor Dinko Dankovic időt kért, de a Vecsés az utolsó támadásával kiegyenlített a szünetre (30. perc 14-14).

A második félidő is sok izgalmat tartogatott. Gulyás Máté egyenlítése után Török-Vida Zsombor góljával vettük vissza az előnyt (34. perc 15-16). Markovics Patrik újabb találatával és Farkas Máté értékesített büntetőjével még vezettünk, de utána belehibáztunk a támadásinkba, amit a Vecsés kihasznált, és megfordította az állást (40. perc 19-18). Hiába hívta magához a fiait Dinko Dankovic, pár perc alatt már három gólra növelték előnyüket a hazaiak (43. perc 22-19). Vezetőedzőnk nem tétovázott sokat, kikérte utolsó idejét is. Ez már hatásosnak bizonyult. A támadójáték mellett a védelmünk is felerősödött. Markovics Patrik kezébe vette az irányítást és kiegyenlített, amihez Bali Bence gólja is kellett (50. perc 23-23). A véghajrában a hazaiak még erőre kaptak, de Fercsik Dániel góljaival bezsebeltük a győzelemért járó két pontot (60. perc 25-26).

Utolsó két gólunk szerzőjét, Fercsik Dánielt kérdeztük a mérkőzés után

Először is gratulálok a csapatnak nagyot küzdöttünk győzelemért. Végig kiélezett, izgalmas mérkőzést sikerült megnyernünk. A találkozó utolsó 10 percében fej-fej mellett alakult az eredmény, de akaraterőnknek köszönhetően elhoztuk a két pontot Vecsésről. Dolgozzunk tovább és köszönjük a szurkolást.

NB I/B, 25. forduló, Vecsési KKFT – Széchenyi University HT Veszprém 25-26 (14-14)

Vecsési KKFT: Szász I. (K) 5/15, Balogh Á. (K) 5/20, Fadhle H. 2, Székely I. 3, Zakics B. 3, Gáspár K. 2., Antal M. 1, Farkas T. 5, Hunyadi D. 7, Pál L. 2, Dósa H., Tóth Sz., Tóth Sz., Ember Sz., Willi O., Antal L.
Vezetőedző: Józsa Máté

Széchenyi University HT Veszprém: Nagy-Gáspár L. (K), Konyicsák T. (K) 9/33, 1, Bali B. 1, Preszter Á. 1, Farkas M. 6, Fercsik D. 4, Gulyás M. 1, Pintér K. 1, Szucsik B. 1, Markovics P. 7, Török-Vida Zs. 3, Hornyák B., Rubos N, Éles Zs., Horváth Á. Gajdos D.
Vezetőedző: Dinko Dankovic

Játékvezetők: Babidorics Bence, Reszegi-Szojka Csaba

Hétméteresek: 2/2 ill. 5/6
Kiállítások: 14 perc, ill. 10 perc

A következő fordulóban hét közben, csütörtökön, hazai pályán fogadjuk a PV-CENTRAL Békési FKC együttesét a DEVM Sportcsarnokban.

A találkozó időpontja: 2025.04.17., csütörtök | 17:00

Hajrá, VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!