Amikor semmi nem jön össze

Jó előjelekkel, zsinórban két győzelemmel várta az Eger elleni mérkőzést csapatunk csütörtökön az Arénában. Ráadásul a két csapat hasonló teljesítménnyel, közel azonos pontszámmal állt a tabellán. Minden jel arra utalt, hogy egy nagyon jó mérkőzésre lehet számítani, amin minden esély meglesz, hogy itthon tartsuk a két pontot.

Már a találkozó elején egyértelműen látszott, hogy ez közel sem lesz sétagalopp. Az egriek rendkívül jó tempóben kézilabdáztak, hátul pedig a beállóval eddig kiválóan működő páros kapcsolatunkat szinte teljesen ki tudták iktatni. Amikor pedig helyzetbe kerültünk Balogh Tibor állta útját a labdának a kapuban.

fotó: Cseh Péter

Már az első félidőben látszottak olyan jelek, hogy a szerencse az ellenfél oldalára áll. Ezzel együtt a csapat is egy kis késésben volt folyamatosan. Az eddig óramű pontosságú faultok elkéstek, a pontos ziccerbefejezések a kapufán csattantak és a kulcspasszok is egy gondolattal lemaradtak.

Ez vezethetett oda, na meg a 6(!) kihagyott büntető, hogy az Eger magabiztos, 5-6 gólos előnnyel mehetett neki a végjátéknak.

Ekkor Tombor Csaba kijátszotta az utolsó kártyáját és felküldte csapatát emberfogásos védekezésre. Ez jól működött, és sikerült zavart okozni a vendégek soraiban. Az ő zavaruk a mi zárkózásunkat eredményezte az utolsó percekre már döntetlent mutatott az eredményjelző.

A csoda azonban elmaradt és az utolsó szó az Egeré volt, mellyel drámai küzdelemben végül egy góllal a vendégek örülhettek. (26-27)

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!