Üdvözlünk az oldalunkon!

A korábbi Veszprém Pannon SE utódjaként, az Éles Kézisuli növendékeire alapozva építettünk egy olyan csapatot, mely a másodosztályt megnyerve, a 2020/21-es szezontól kezdve a magyar NB1-ben szerepelhet.

Ezzel egy alig több, mint 20 év átlagéletkorral rendelkező gárdának és a folyamatosan bizonyító Veszprémben kézilabdázó fiataloknak szurkolhatunk a legmagasabb osztályban. 

2015-ben, amikor elkezdtük az NBI/B pályafutásunkat nagy célokat tűztünk ki magunk elé. Szerettünk volna szerethető, példa értékű egyesületet, amely a helyi, sportolni vágyó fiatalokat motiválja. Egy olyan csapatot, ahol hétvégente a pályán, magyar fiataloknak lehet szurkolni, velük a lehető legmagasabb szintre eljutni. 
 
Ezek a fiatalok meg is hálálták a bizalmat, és a támogatást. Bebizonyították, hogy képesek igazán magas szinten kézilabdázni. Küzdelmeiket siker koronázta. 2020-ban eljött az idő, amikor elértünk egy fontos ponthoz – feljutottunk az első osztályba!
72920854_2849862118371286_8728643305308422144_o
79326259_2971795889511241_2601134745391726592_o
Hűek voltunk a korábban megfogalmazott elveinkhez – a saját utánpótlásunkra (Éles Kézisuli) építettünk. Évről-évre fiatalítottunk – nem elfelejtve a korábbi veszprémi legendák a pályán és azon kívül nyújtott segítségét – és a hozzánk érkező játékosok esetében is fontos volt a fiatalos lendület, az eredmény centrikus hozzáállás.
 
Nagyot léptünk – nagy feladatok állnak előttünk. Szeretnénk egy újabb 5 éves időszak végén ismét büszkén vállalni az eltelt időt, esetleg lépni egy újabb lépcsőfokot….persze ha csak annyit sikerül megvalósítani, hogy újabb fiatal tehetséges gyerekekből válnak élvonalbeli sportolók, akkor is elégedettek leszünk.

Várunk minden érdeklődőt, szurkolót a mérkőzéseinkre – vagy ha ez nem lehetséges akkor ide a honlapunkra, ahova minden fontos esemény felkerül a csapat háza tájáról. 

Olvasd el játékosaink bemutatkozását és ismerd meg közelebbről fiatal csapatunkat 👇