Bemutatkozunk! 5. rész: balátlövők

Bemutatkozó sorozatunk mai részében elérkeztünk a balátlövőkhöz. Ismerkedjetek hát meg azokkal, akiktől a bombagólok egyik felét várhatjuk majd.

Éles Benedek

6 éves korom óta kézilabdázom. Régen több sportot is űztem, de végül a kézilabda mellett döntöttem.

Fiatal koromban az Éles Kézisuliban játszottam, onnan kerültem át az MKB Veszprém utánpótlásához, ahol szintén néhány évet játszottam. 17 éves korom óta játszok a Kkftben.

Jelenleg nem tanulok, viszont jövő évben szeretném elkezdeni az egyetemet. Most természetesen a kézilabdára koncentrálok, hiszen óriási lehetőség előtt állok a teljes csapattal. Szeretnénk bizonyítani, hogy van helyünk a legmagasabb osztályban.

Somogyi Bálint

A kézilabdát 2009-ben az Elektromos csapatában kezdtem el. Ezután 2012-2014-ig a Plerben szerepeltem, majd 2014-2018-ig a NEKA csapatát erősítettem. 2018-ban igazoltam a Veszprémi KKFT csapatában.

A klubcsapatokon kívül, nagy megtiszteltetés volt, hogy több ízben is szerepelhettem a serdülő, ifjúsági és junior válogatottakban is.

Sport mellett a Pannon Egyetemen kereskedelem marketing szakára járok.

Olvasd el többi játékosunk bemutatkozását is ITT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás itt: facebook
Megosztom!