Biztató kezdés, 17 gólos vereség

Az Európa-liga csoportkörének 7. fordulójában a Frisch Auf! Göppingen csapatát fogadtuk a Veszprém Arénában.
A mérkőzés egy perces gyászszünettel kezdődött, a törökországi földrengés áldozataira megemlékezve.

Fotó: Cseh Péter

Az első percekben jól kezdtünk, Szrnka meg is szerezte a találkozó első gólját. Ludmán duplája mellett, Éles és Szmetán is betalált. A 11. percig tartottuk a lépést a vendég csapattal (7-8).
Ekkor azonban a német csapat öt gólt szerzett sorozatban, melyek után csak Szmetán tudta a helyzetét gólra váltani (19. perc 8-12).
A rengeteg eladott labdának, technikai hibának, kimaradt helyzeteinknek  köszönhetően, a különbségből nem sikerült faragni, hátrányunk a félidő végére jelentősen megnőtt (11-20).

Fotó: Cseh Péter

A második harminc perc elején Szmetán kezdte meg a gólok gyártását, amire a vendégek rögtön hárommal válaszoltak, így a 35. perce egy tíz gólos hátrányba kerültünk. Éles triplája sem segített a különbséget csökkenteni, az ellenfélnek mindig akadt válasza. Három, majd négy gólt is dobtak sorozatban (50. perc 20-34).

Annak ellenére, hogy lövőink, elsősorban a már említett Éles és Ludmán, valamint a sérüléséből visszatérő Gál Dominik beállónk is próbálták találataikkal a hátrányt faragni, egy nagy arányú vereségbe szaladtunk bele. Egy olyan meccs volt ez, ahol tét nélkül felszabadultan játszhattunk volna szurkolóink előtt,  de semmi sem akart sikerülni (23-40).

Éles Benedek (fotó: Cseh Péter)

A mérkőzés után a hét gólig jutó Éles Benedeket kérdeztük.

„Nagyon sajnáljuk ezt a tegnapi mérkőzést. Nagyon szerettünk volna egy szoros mérkőzést játszani a Göppingennel. Érződött, hogy ez volt az első komolyabb mérkőzésünk az évben. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy továbbra is bíznak bennünk, reméljük a következő hetekben ki tudjuk javítani a hibáinkat.”

EHF Európa-liga 7. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Frisch Auf! Göppingen: 23-40 (11-20)

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 9/27, Podoba J.(K) 5/24, Éles B. 7, Ludmán M. 5, Szrnka L. 3, Szmetán P. 3, Gál D. 2, Pulay G. 2, Simon M. 1, Szucsik B., Molnár B., Vetési B., Hári L.
Vezetőedző: Konkoly Csaba

Frisch Auf! Göppingen: J.Buchele (K) 21/9, M.Sego 1/12, K. Gulliksen 5,  D. Schmidt 5., T. Hermann 5., J. Sara 5, M. Schiller 4, J. L. Andersen 3, K. Kozina 3, T. Kneule 3, A. Goller 3,  B. Blagotinsek 3, J. Malus 1
Vezetőedző: Markus Baur

Játékvezetők: Vesovic Miljan (MNE), Mitrovic Novica (MNE)

Hétméteresek: 1/1, ill. 2/1

Kiállítások: 6, ill. 4 perc

Következő mérkőzésünkön Komlón lépünk pályára az NBI-es magyar bajnokságban.
Időpont: 2023.02.11. szombat, 18:00

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!