A K&H Liga 4. fordulójában újra hazai pályán mérettetjük meg magukat.
A legutóbbi bajnokság ezüstérmesét, a Bajnokok Ligája résztvevő OTP Bank-Pick Szeged csapatát fogadjuk a Március 15. úti Sportcsarnokban szombaton 18 órától.
Mindig különleges nagy nevű ellenfél ellen játszani, annak ellenére is, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Igaz, volt olyan szezonunk az élvonalban, amikor nagyon megráncigáltuk az oroszlán bajszát. Rögtön az első évünkben idegenben három, itthon pedig két góllal tudtak csak legyőzni minket. A Tisza-parti együttessel az elmúlt évben háromszor is találkoztunk, a két bajnoki meccs mellett, a Magyar Kupában a legjobb nyolc között is a szegediekkel mérkőztünk meg, ami akkor számunkra a végállomást jelentette az első számú kupasorozatban.
Az azóta már Romániában légióskodó beállósuk, Rosta Miklós nagyon megszórt minket az utolsó összecsapásunkon tavasszal a PICK Arénában. Kilenc góljával az egész meccs legjobbja volt, míg nálunk balszélsőnk, Hári Levente hatszor volt eredményes.
Ellenfelünk az eddigi három forduló után, mindannyiszor győztesen hagyta el a pályát, otthon simán nyertek a Gyöngyös és a Komló ellen, idegenben viszont a Ferencváros nagyon megizzasztotta a Szegedet, mindössze csak két góllal sikerült nyerniük a fővárosiakkal szemben.
A vendégcsapat ellen nem lesz egyszerű dolgunk annak ellenére sem, hogy csütörtökön este még a THW Kiel ellen Bajnokok Ligáját játszottak idegenben, éppen ezért gyertek és biztassátok a csapatot, töltsétek meg újra szurkolással a csarnokot!
K&H Liga 4. forduló, Fejér-B.Á.L. Veszprém – OTP Bank-PICK Szeged
2023.09.23., szombat, 18:00
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
Játékvezetők: Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor
Jegyinformációk: http://veszpremikse.hu/jegy-es-berlet-vasarlas/