Dr. Erdélyi Gábor a Magyar Férfi Kézilabda válogatott vezető orvosa végezte a műtétet. Innen is köszönjük doktor úrnak a segítséget!
Kristóf Mátyásnak az idei szezon sajnos nem a szerencséről szól. Noha ez az év mégis csak egy tündérmesévé alakult, amiben Matyinak is fontos szerepe volt.
A szezon kezdete előtt egy edzőmérkőzésen szenvedett kézsérülést, amiből sikerült egész hamar felépülnie, így az Európa-liga küzdelmekből már teljes erőbedobással kivette a részét. Többek közt az ő irányításának is köszönhetően sikerült a csoda, vagyis a csoportkörbe jutás.
A sors azonban újra lecsapott.
– Mi történt pontosan, a Göppingen elleni, számodra igen szerencsétlenül alakult találkozón?
– A sérülésig nagyon jól éreztem magam Göppingen-ben, ugyanúgy óriási élmény volt, mint Chambery-ben pályára lépni. Sajnos a második félidő közepén egy teljesen ártatlan szituációban, egy rossz mozdulat következtében éreztem, hogy valami történt a jobb térdemben, valamint jelentős fájdalom is jelentkezett.
– A történtek után hamar jó kezekbe kerültél. Mesélnél kicsit az elmúlt hetekről?
– Az elsődleges gyors tesztek alapján azt gondoltuk, hogy a keresztszalag nem sérült, mivel teljesen stabilnak mutatkozott a térdem. Szerdán mentem MR vizsgálatra, amelynek péntekre lett eredménye: elülső keresztszalag teljes szakadása és belső oldalszalag sérülése. Még aznap elkezdtük Anikóval, a gyógytornásszal a műtétre való felkészülést, amely mobilizációs és erősítő programot takart. A gyúrónk, Gábor pedig gondoskodott a vizesedés elvezetéséről, hogy készen álljon a térdem a műtétre.
– Nagyon elszántan vágtál neki a csoportkörnek. Hogy érzed most magad? Hiszen sajnos már az 1. fordulóban véget ért ez a kaland a számodra.
– Természetesen nagyon sajnálom, hogy éppen egy ekkora lehetőség legelején történt ez a sérülés, de ilyen a profi sport, bárkivel előfordulhat hasonló. Ugyanúgy fogok dolgozni, mint eddig, hogy minél jobb állapotban térhessek majd vissza a pályára.
– Mit mondanak az orvosok? Mivel biztatnak a visszatérés szempontjából?
– A Doktor úr nagyon alaposan ismertette a műtét minden részletét még előtte. A beavatkozás után jelezte, hogy jól sikerült, minden a tervek szerint ment. Elmondta részletesen, hogy a visszatérésnek melyek a fő mérföldkövei, így már ezek a célok lebegnek a szemem előtt.
– Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál az Európa-liga szereplés kapcsán?
– Az Európa-liga óriási fejlődési lehetőség számunkra. Amit én is megtapasztaltam, az az óriási tempó, amin ezek a csapatok kézilabdáznak.
– Kapitány, mit üzennél a csapatnak és a szurkolóknak a szezon hátralevő részére?
– Azt üzenem a csapatnak, hogy minden nehézség ellenére küzdenünk kell egymásért, a céljainkért és nagyon bízom benne, hogy a szezon végére ezeket el is fogjuk érni. A szurkolóknak pedig azt üzenem, hogy be fogjuk nekik bizonyítani, hogy ebben a nehéz helyzetben is helyt tud állni a csapat, úgyhogy kérjük továbbra is ezt a nagyszerű szurkolást.