Danyi Gábor segít

Éles József mindent elkövet azért, hogy a klubja ezt az évet is sikeresen zárja. Együttese már a legjobb négy között van a Liga-Kupában. Rangos összecsapáson fogadják majd a Tatabányát a Magyar Kupában, a Final Fourba jutásért. És persze az NB I-ben maradás kiharcolása a legfontosabb cél. 

  A neheze csak most jön, hiszen a rivális egyesületek elleni összecsapások következnek egymás után, amelyek közül lesznek kötelező győzelmek a  vártsiker eléréséhez. Ezért döntött úgy a klubtulajdonos – ügyvezető, hogy segítséget kér Danyi Gábortól, az Audi ETO-val EHF Bajnokok Ligáját nyert szakembertől.

-Már az első gondolatom az volt, hogy a Gábort felkérem, a bajnokság végéig irányítsa ő az együttesünket – mondta Éles József. – Kiváló edzőnek, jó pedagógusnak tartom, aki nagyszerűen tud kommunikálni a játékosokkal. Ő azonban elfoglaltságaira hivatkozva nem tudta vállalni az állandó jelenlétet, a vezetőedzői munkát. Utána arra kértem, hogy akkor edzés vezetésekkel, meglátásaival segítsen bennünket a bajnokság végéig. Egy héten három napig velünk van, ott lesz a mérkőzéseinken, ahogy már Kecskemétre is eljött. A srácok szeretik a közös munkát. Oldott, jó a hangulat a tréningeken. Hiszem, hogy a jelenléte, tudása, felkészültsége hozzá segít bennünket céljaink elérésében. Örülök, hogy végül igent mondott nekünk.

fotó: Cseh Péter

A magyar bajnok, hazai kupagyőztes BL-aranyérmes mester megtisztelőnek tartotta a felkérést.

-Éles József játékát mindig csodáltam, remek sportember volt, az pedig fantasztikus, ahogy a klubját felépítette és a kézilabda iskolájából az NB I-ig vezette – mondta Danyi Gábor. – Ezért is volt megtisztelő az invitálás. Viszont tanítok a pécsi egyetemen, van elkötelezettségem az M4-el és én amit vállalok, azt sohasem hagyom félbe. Ezért nem vállalhattam el a vezetőedzői felkérést a bajnokság végéig. Viszont a megállapodásunk szerint szívesen segítek. Olyan csapattal, tehetséges magyar fiatalokkal dolgozhatok együtt, amilyet elképzeltem, amikor távolról figyeltem Józsi klubjának fantasztikus tavalyi menetelését. Mindent megteszek azért, hogy ezúttal is eredményes évet zárjon csapat – jelezte Danyi Gábor.

A szakember a Gyöngyös elleni, szombati  bajnoki találkozón is ott lesz az arénában, hogy segítse a veszprémi szakmai stáb munkáját.

/Donát Tamás/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!