Egy pontnak „örülhetünk”

A győzelem reményében léptünk pályára szurkolóink előtt negyedik mérkőzésünkön, a Liga Kupa csoportkörében.

Az eddigi három találkozónkon egy győzelem mellett, két vereség állt a nevünk mellett.
Jól kezdtük a mérkőzést egy 5-0-ás rohammal. Egészen a 9. percig kellett várni az ellenfél első góljára (5-1). Következett azonban a rövidzárlat, pontatlan támadás befejezéseinknek és az ellenfél kapujában álló Nánási védéseinek köszönhetően felzárkóztak a Farkasok (15. perc 7-7). Konkoly Csaba időkérése után sem akart a játékunk összeállni, a vendégcsapat került két gólos előnybe, melyet meg is tartottak az első harminc perc végéig (30. perc 11-13).

A második félidőt sem kezdtük jól sajnos. Sorban maradtak ki a helyzeteink. Miklós Gergő védéseinek köszönhetően nem kerültünk nagyobb hátrányba, de folyamatosan futottunk az eredmény után. Összességében voltak egyéni jó teljesítmények. Éles, Molnár és Bugyáki góljai, valamint a mérkőzés végén a kapuban álló Balogh védései is kellettek ahhoz, hogy végül döntetlenre hozzuk a mérkőzést (28-28).

Fotó: Cseh Péter

A mérkőzésen 10 gólig jutó Éles Benedeket kértük, hogy értékelje a találkozót.

„A szerdai után szintén egy nagyon kiegyenlített mérkőzést tudtunk játszani. Jól kezdtük a találkozót, viszont sajnos sok hibával játszottunk, amit az ellenfél kegyetlenül kihasznált. Bízom benne, hogy a bajnokságig ki tudjuk javítani a kisebb hibákat.”

Liga Kupa 1. forduló: Fejér-B.Á.L Veszprém – Budai Farkasok-RÉV Group 28-28 (11-13)

Fejér-B.Á.L.Veszprém: Balogh T. (K) 3/7, Miklós Gergő (K) 10/32, Tóth P. 3, Csizmadia L., Szmetán P. 1, Hári L. , Preszter Á., Éles B. 10, Fercsik D , Szucsik B., Ludmán M. 3, Molnár B. 7, Szrnka L, Bugyáki D. 4, Vetési B., Szatmári B.
Vezetőedző: Konkoly Csaba

Budai Farkasok-Rév Group: Nánási L. (K) 19/37, Turák F. 2, Puskás M. 2, Auer C. 3, Nourelden K. 5, Valler P. 1, Szövérdffy Sz. 3, Holdosi B. 3, Rédai K. 1, Kovács Á. 2, Nagy Sz. 6.
Vezetőedző: Koi Endre

JV: Hajdú Tamás, Halász András

Hétméteresek: 5/4, ill., 1/1

Kiállítások: 10 perc, ill. 10 perc

Sajtótájékoztató: https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=2964061733903122

Következő Liga Kupa mérkőzésünket szintén hazai pályán játszuk. A Szigetszentmiklóst fogadjuk a Március 15. Sportcsarnokban.
Időpont: 2023.01.25. 18:00

#hajravkkft

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!