Egy sör a Cegléd meccsre

Megjósolhatatlan, hogy mire lesz képes a ceglédi bajnoki mérkőzésen a Veszprémi KKFT férfi kézilabda csapata. Tombor Csaba vezetőedző ugyanis csak tizenegy mezőnyjátékossal tud elutazni a sérülések és a koronavírus fertőzések miatt. Óriási veszteség, hogy nem állhat rendelkezésre a kézműtéten átesett válogatott kapus, Borbély Ádám. Nem lesz ott a két belső védő, Füleki és Szeitl sem, ami tovább nehezíti a szakvezetés gondját, hiszen ezzel a védekezést is át kell szervezni. Nem segíthet csapatának a két Tóth sem, mert Attila és Márton is elkapta vírusfertőzést. 

-Játszani akarunk, játszani kell, nehogy a bajnokság végén, az esetleg le nem játszott mérkőzések miatt gondjaink legyenek – mondta Tombor Csaba vezetőedző az idegenbeli, ceglédi összecsapás előtt. – Most megiszom egy sört ebéd után és utána megpróbáljuk úgy összerakni a csapatot, hogy fejtörést okozzunk ellenfelünknek, amellyel szemben öt pont az előnyünk – tervezett a szakvezető.

fotó: Cseh Péter

Tombor Csaba elmondta azt is, hogy az újabb megbetegedések miatt Fazekas Nándorral együtt voltak öten, akik edzhettek, a többiek hatósági megfigyelés alatt voltak és a válogatottnál. Így bizony vakrepülés lesz az újabb bajnoki összecsapás, amely komplett kerettel akár nyerhető mérkőzés is lehetne. Mint ahogy a szintén halasztott, Dabas elleni hazai megmérettetés is.

A törékeny újonc már eddig is annyi nehézséget legyőzött, hogy akár két idényre is elég lenne. Az biztos, hogy akik szerdán este Cegléden pályára lépnek, ugyan azt a kézilabdát képviselik majd, ami eddig sikeressé tette az együttest.

Ami egyébként örvendetes, hogy Vajda Huba ismét szerepelhetett a felnőtt magyar válogatottban és a szlovákok elleni második mérkőzésen két gólt is lőtt. Az egyik találat maga volt a varázslat. A kipattanó labdát egy fantasztikus tenyeressel paskolta át a kapus feje fölött a hálóba. A fiatal, tehetséges beálló eredményes, jó játékára most különösen szükség lesz elől és hátul is…

A mérkőzést a Cegléd Youtube csatornáján élőben lehet követni:

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!