Első vereségünket szenvedtük el hazai pályán

A Cegléd elleni találkozón Dinko Dankovic csapata igyekezett megőrizni hazai veretlenségét, amire az első félidőben még minden esély megvolt. Ez végül nem sikerült, az ellenfél meggyőző teljesítménnyel vitte el a két pontot

Fotó: Cseh Péter

Jól kezdtünk, rögtön az első támadásunkat Markovics Patrik révén gólra váltottuk. A védekezésünk is jól működött, három góllal sikerült ellépnünk (4′ 3-0). Igaz, a Cegléd egyre közelebb zárkózott, de egy újabb Markovics Patrik találatával és Hornyák Bence duplájával a félidő közepére visszaállt a különbség (15′ 10-7). A folytatásban is szinte hiba nélkül játszottunk. László Armand, fiatal kapusunk, a büntetőre beállva védte a ceglédiek lövését, és Hornyák Bence sem hagyta ki az újabb helyzetét (25′ 13-8). Az utolsó percekből azonban a vendégek jöttek ki jobban: még úgy is faragtak a hátrányukból, hogy ekkor Konyicsák Tamás védte a megítélt büntetőt (30′ 14-11).

A második félidő elején a vendégcsapat gyorsan ledolgozta a különbséget, majd a vezetést is átvette. Markovics Patrik lőtte egyetlen gólunkat az öt ceglédivel szemben (36′ 15-16). Gulyás Máté még kiegyenlített, ekkor volt utoljára egál az állás. Dinko Dankovic időkérése sem segített: előbb egy 2-0-s, majd Farkas Máté találata után egy 3-0-s sorozattal került egyre nagyobb fölénybe a Cegléd (46′ 17-22).

Az utolsó szűk negyedórában voltak jó pillanataink, Hornyák Bence hibátlan teljesítménye is kiemelhető. Kevesebb hibával játszottunk, támadásaink is eredményesebbek voltak, de hiába próbáltunk meg mindent, a 4-5 gólos különbséget nem tudtuk csökkenteni. A végén a Cegléd örülhetett a győzelemnek (60′ 24-29).

Hornyák Bence hosszú kihagyást követően nemrég tért vissza a pályára, és egyre javuló formáját a Cegléd elleni teljesítménye is bizonyítja. Jobbszélsőnk 6/6-os mutatóval zárta a mérkőzést. Őt kérdeztük a találkozó után

„Gratulálok a Ceglédnek. Ismét jól kezdtük a mérkőzést – nem tökéletesen, de szép játékkal. Ez már a sokadik mérkőzés volt, ahol az előnyünket néhány perc alatt elveszítettük a második félidő elején. Amíg nem változtatunk ezen, a szerencse sem fog mellénk állni. Ez volt az első hazai vereségünk – reméljük, hogy az utolsó is.”

NB I/B – 20. forduló, Széchenyi University HT Veszprém – Ceglédi KK 24-29 (14-11)

Széchenyi University HT Veszprém: László A. (K) 2/9, Konyicsák T. (K) 7/29, Bali B. 1, Preszter Á. 1, Farkas M. 3, Fercsik D. 1, Gulyás M. 1, Pintér K., Szucsik B. 2, Hornyák B. 6, Ruzsányi B. 1, Rubos N. 1, Gajdos D. 1, Markovics P. 6, Török-Vida Zs. 1
Vezetőedző: Dinko Dankovic

Ceglédi KK: Varga I. (K) 1/13, Aleksza T. (K) 8/20, Pásztor Á. 3, Rozner K., Lendvai Sz. 1, Halász J. 2, Döme Sz. 2, Panghy B., Angebrandt Á. 5, Dávid M. 1, Racskó M. 2, Nagy A. 4, Kaposvár B. 3, Bartha B. 1, Farkas B. 3, Vetési B. 2
Vezetőedző: Tóth Norbert

Játékvezetők: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás

Hétméteresek: 2/4, ill. 6/8
Kiállítások: 6 perc, ill. 6 perc

Legközelebb idegenben lépünk pályára a KK Ajka vendégeként.

A találkozó időpontja:

2025.03.08., szombat | 16:00

Hajrá, VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!