Farkasok a Bakonyban

Idén a Liga Kupa sorozatban még nem találkoztunk a Budai Farkasokkal.

Magyar bajnoki mérkőzésen már játszottunk az őszi szezonban következő ellenfelünkkel, akkor sikerült magabiztosan legyőzni őket. Eddig négy mérkőzésen vannak túl, melyek után két győzelem mellett, két vereség a mérlegük és második helyen állnak jelenleg az A jelű négyesben.

Fotó: Cseh Péter

Ez a találkozó sem ígérkezik könnyűnek, úgy sem ,hogy a Farkasok a sorozat szabályai miatt kénytelenek nélkülözni egyik legjobbjukat, a jobblövő Enomoto Yuga-t, aki a legutóbbi bajnokin kilencszer talált be ellenünk.

Közeledik a csoportkör vége és minden egyes pont megszerzésének jelentősége lehet. Reális az esélyünk arra, hogy második helyen végezzünk a mind a hat meccsét győztesen hozó budakalásziak mögött, de ehhez a hátralévő időben már nem hibázhatunk, hozni kell a kötelezőket.
Hazai pályán szurkolóink előtt is újra szeretnénk bizonyítani és újabb győzelemnek örülni.

Fotó: Cseh Péter

A mérkőzés előtt Tóth Pétert faggattuk.

Viszonylag későn kezdődött számodra az idény egy hosszan elhúzódó sérülésből felépülve, amit az őszi szezon végén egy újabb sérülés tört meg. Hogy élted meg ezt az időszakot?
-Igen, egy elég régóta húzódó sérülés volt, amiből sikerült visszaállnom, és amint elkezdtem játszani újabb sérülés jött. Nagyon nehéz volt megélni ezt, főleg mentálisan, hiszen amint vissza álltam jött az újabb nehézség. Ezt elég nehezen tudtam elfogadni, és nagyon vissza akartam térni a pályára, de tudtam hogy hosszú távon kell gondolkozni, és nem szabad elsietni a rehabot. 

A téli szünet alatt sikerült regenerálódni? Voltak kiadott feladatok, amiket végezned kellett?
– Sikerült igen, haza is tudtam menni szerencsére. Kaptunk feladatot amiben kondi, és futás volt, ezek mellett pedig csináltam a gyógytornát. 

Mostanra újra stabil tagja vagy a keretnek (kop-kop-kop). Hogy érzed magad? Sikerült újra 100%-os formába lendülni?
– Még nem mondanám magam 100%-os formában, hiszen nagyon sokat hagytam ki, de fokozatosan egyre jobban bírom a meccseket is. Még a jobbátlövő poszthoz kell kicsit hozzászoknom, de az is folyamatban van. 

A Farkasok ellen idén még nem léptél pályára, hogy látod a játékukat? 
– A bajnokságban elég szoros meccset játszottunk velük, viszont ha tudunk futni, és támadásban is összeáll a játék, akkor úgy gondolom nem lesz probléma.

Mit vársz a pénteki találkozótól egyéni és csapat szinten?
– Csapattól egy magabiztos játékot várok, és természetesen a győzelmet. Magamtól pedig azt, hogy amilyen utasítást kapok a padról, azt maximálisan csináljam meg a pályán.

Liga Kupa “A” csoport, 1. forduló: Fejér-B.Á.L. Veszprém – Budai Farkasok-Rév Group
2023.01. 20. péntek 18:00 Veszprém, Március 15. úti Sposrtcsarnok
Játékvezetők: Hajdu Tamás, Halász András

A belépés ingyenes!
#hajravkkft

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!