Fokozódó harciszellem

Az őszi hajrá egy kicsit megviselte, megtépázta a Fejér – B.Á.L. Veszprém harci szellemét. Megzavarta a játékosok fejét, amikor bejelentették, hogy a nyártól már nem Tombor Csaba lesz az edző, a válogatott kapus, Borbély Ádám a Ferencvároshoz, az egyik gól gyáros, Fazekas Gergő a Telekom Veszprémhez igazol. Vajda Huba pedig kölcsönből vissza megy Balatonfüredre. A történek miatt kiittak néhány méregpoharat a fiúk, ami megszerezhető, de elvesztett pontokba került. Ráadásul a téli szünetben ismét végig söpört a covid-járvány a csapaton. Ezért főleg ifjúsági játékosokkal játszott az együttes a Liga-kupában és jutott tovább a legjobb nyolc közé.

Péntektől új fejezet kezdődik, hiszen az éremesélyes Ferencváros otthonában játszik a csapat. Mondom Éles Benedeknek és Fazkas Gergőnek, hogy fiúk, ebben a bajnokságban még nem volt bravúros győzelem. Majd most lesz, kontráztak a srácok. A góllövő listát vezető „Beni” úgy gondolja, hogy a Fradinál lehet pontot szerezni, Komlón pedig nyerni. „Geri” azt mondja, majd most beindulunk, meglátod. Érezhetően fokozódik a harci szellem a pénteki rajt előtt. Ez abból is látszik, hogy a lábát próbálgató Bugyáki Dávid állapotára azt mondja Keresztúri Anikó gyógytornász, hogy: „péntekre összerakjuk, játékra kész lesz.”

fotó: Cseh Péter

Mindenki igyekszik hozzá tenni a saját munkáját a sikeresebb tavaszért. Bár eddig sem lehet különösebb panasz az eredményességre. Ezt vallja a klub tulajdonos-ügyvezetője, Éles József is.

-Tudtuk, hogy a második év sokkal nehezebb lesz az elsőnél, ráadásul a negyedik helyezettől az utolsóig, rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, csupán néhány pont a különbség a riválisok között, bárki legyőzheti a másikat  – figyelmeztetett a korábbi kétszeres világválogatott kézilabdázó az edzés szemlélése közben. – Továbbra is az NB I- es tagság megőrzése a cél és ez feltétlen elvárható ettől a kerettől – tette hozzá Éles József.

fotó: Cseh Péter

Tombor Csaba vezetőedző játékosaihoz hasonlóan is bizakodva várja a tavaszi rajtot. Viszont tudja, hogy borzasztóan nehéz lesz a nyitány, de aztán kisüthet a nap.

-A Fradinál bravúrt elérni nagyon nehéz, hiszen a zöld-fehérek bronzérmet nyernének – mondta Tombor Csaba. – Aztán jövő héten, szerdán megyünk Csurgóra Magyar Kupát játszani, ahol egy meccs dönt a továbbjutásról. Következik azon a hétvégén a komlói bajnoki. A két héten belüli negyedik találkozónkat, pedig a szintén bronzéremért küzdő Balatonfüred elleni megyei rangadó zárja – sorolta tovább a mérkőzéseket Tombor Csaba.

Utána sem lehet kiengedni. Sőt, akkor jön csak az igazán neheze. A sorsolás szeszélyének köszönhetően ugyanis hét hazai összecsapás vár a fiúkra, ebből legalább három kötelező győzelem megszerzésének reményében, amellyel elérhető a biztos bent maradás az NB I-ben.

Az ősszel is borult néhányszor a papírforma. Ezt sohasem szabad figyelmen kívül hagyni…  

/Donát Tamás/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!