Keressük az okokat és néhányat már találtunk is, hogy miért kezdjük rosszul a mérkőzések elejét, amivel magunknak tesszük nehézzé a folytatást – mondta a Dabas elleni hazai vereség (30-33) utáni sajtótájékoztatón Konkoly Csaba, a Fejér- B.Á.L. Veszprém férfi kézilabda csapatának vezetőedzője.
A törhetetlen akaratunk, a kijavított hibák idővel meghozhatják az eredményeket is és persze várjuk vissza a sérültjeinket – tette hozzá a szakember.
Bár most nem 0-5-tel kezdtek a fiúk, de 5-10 volt a folytatás. És ezzel nem sikerült megtörnie a rossz hagyományokat az együttesnek. És az igazi fordulatot hozható percekből is a dabasiak léptek ki jobban, a nagyon fontos, négy pontosnak is nevezhető alsóházi rangadóból. Ekkor ugyanis 21-22-nél, 22-23-nál és 23-24-nél hatszor (!) volt labdája az egyenlítéshez a hazaiaknak, amelyekben több, lerohanásos, kapussal szembeni ziccereket hibáztak a veszprémiek.
Vagyis ebben az időszakban volt némi kapus teljesítmény, volt az ellenfelet hibázásra kényszerítő labdaszerzésből kontra támadás vezetés. Tehát a mai, modern kézilabda alapjátéka adott az együttesnél. Az eddigi összecsapások forgatókönyvét kell átírni, megfordítani és úgy lejátszani azokat a bajnoki találkozókat, ahol van (vagy majd lesz) keresni valója, győzelmi esélye a veszprémieknek. Előnyhöz jutva, az ellenfelet kényszeríteni arra, hogy ők fussanak az eredmény után.
Nem könnyű a helyzet mert a támadó belső hármas lassan már csapágyasra van hajtva, mert a sérültek miatt nincs lehetőség minőségi cserére és emiatt a mérkőzések végére elfáradnak a játékosok és ebből jönnek a hibák.
Ma még lehet egy nagyot szusszanni. Aztán készülni a keddi, Chambéry elleni, Európa Liga visszavágóra, amelyet a Veszprém Arénában rendeznek, ahova a BELÉPÉS INGYENES. A mérkőzést a Sport 2 csatorna élőben közvetíti.
/Donát Tamás/