A tavalyi szezonban még Konkoly Csaba által vezetett HE-DO B.Braun Gyöngyös ellen igyekszünk az első idegenbeli győzelmünk megszerzésére és a bajnoki pontjaink gyarapítására. Akkor mind az őszi, mind pedig a tavaszi mérkőzésünk igen kiélezett küzdelmet hozott. Végig szoros csatát vívva a Heves megyei csapattal, egy góllal maradtunk alul mindkét találkozón. Van miért tehát revansot venni ellenfelünkön.

A keddi Európa-liga mérkőzésünk után sok pihenő nem adatott meg a csapatnak, viszont jó hír lehet, hogy több sérültünk közül két visszatérő játékosunk – a balátlövő, Ludmán Marcell és az idei szezonban először, Tóth Péter jobbszélsőnk – is pályára léphet.
Szombati ellenfelünk legutóbb Szegeden szerepelt a magyar bajnokságban, ahol a bajnoki címvédőt sikerült tíz gólon belül tartaniuk. Két győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel a 11. helyet foglalják el a tabellán, minket megelőzve. – Nehéz mérkőzésre számítunk – mondta el kérdésünkre Konkoly Csaba vezetőedző, akinek a célja újra a győzelem megszerzése, de most már csapatunk kispadját irányítva.
Konkoly Csaba:
„A Gyöngyös nagyon kiegyensúlyozottan kezdte meg új csapatként – hiszen nekik is új csapatot kellett építeni – a szezont. Mi még egy kicsit foghíjasak vagyunk, de ettől függetlenül, mindenképp meg szeretnénk nehezíteni a hazaiak dolgát. Az is biztos, hogy a hazai „katlanban” minden csapat megszenved a pontért, pontokért, de mi úgy megyünk, hogy elkezdjük azt a magyar bajnoki sorozatra való koncentrálás, ami alapján mi is szeretnénk elkezdeni a pontgyűjtést.”
K&H férfi kézilabda liga 8. forduló:
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Fejér-B.Á.L.Veszprém
2022.11.05. szombat, 18:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport-és Rendezvénycsarnok
V: Bócz László, Wiedemann Viktor