GYŐZELEM ÉLETRE, ÉREMRE

Nem tudni mit ad a sors hosszú távon a Fejér-B.Á.L. Veszprém fiatal kézilabdázóinak, de abban biztos vagyok, hogy sokuknak az életük meccse lesz a Budakalász elleni, szombati, Magyar Kupa elődöntő.

Tavaly ilyenkor azt írtam, hogy most jön, ami még nem volt. Hiszen akkor újonc, élvonalbeli klubként azonnal Final Fourba jutott Éles József klubja, amely hatalmas bravúr volt. És csak hétméteres lövésekkel vesztettek a Füred ellen a harmadik helyért vívott csatában.

fotó: Cseh Péter

Most viszont a tét még nagyobbá emelkedett. Az elődöntő sorsolása ugyanis egymás útjába állította a címvédő Telekom Veszprémet a szintén végső győzelemre ácsingózó Pick Szegedet. Ami voltaképpen a rangos torna döntőjének számít. Ezzel viszont az Éles-fiúk olyan ziccerbe kerültek, amelynek kihasználásával eddigi pályafutásuk legnagyobb sikerét érhetik el. Győzelem életre, éremre. Lehetne ez a mottó. Összefogott, higgadt, okos, türelmes játékkal a bajnoki összecsapáshoz hasonlóan legyőzhető a Csoknyai-csapat, amely hasonló babérokra törekszik, mit a KisVeszprém, amely egy bravúros győzelemmel újra naggyá válhat. Megadva az esélyt maguknak, hogy Veszprém – Veszprém finálé legyen, ami történelmi pillanat lenne az egyetemes magyar kézilabda sportban és a királynék városának történetében is. Ilyenkor hatalmas erő és lelki tartalékoknak kell felszínre törnie felszabadulnia, hogy teljesüljön a nagy cél, amely most még csak egy csodás álom, de szombaton délután valósággá is válhat…

/Donát Tamás/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!