GYŐZELEM, KORÁBBI VILLANÁSOKKAL

Már harmadszor állt fel viszonylag jelentős mélységből a Fejér-B.Á.L. Veszprém NB I-es férfi kézilabda csapata

Hiába mondják, hogy a mai, gyors kézilabdában nem számít a négy-öt gólos hátrány, hiszen gyorsan ledolgozható. Dehogynem számít! Főleg egy olyan csapatnál, amelynél az “állványok” most kezdenek lekerülni felújítás után az építményről. Ahol még mindig sérültek hiánya nehezíti az együttes forgatását. Ahol a páros kapcsolatok kialakítása, finomhangolása a legidőigényesebb feladat tökéletesre csiszolni. Nos, ezért is számít igazi bravúrnak, hogy többszöri, négy gólos hátrányból is megérkezett a meccsbe Konkoly Csaba vezető edző gárdája.

De most 20-20 után végre előre tudott menni a csapat. Méghozzá úgy, hogy a hajrában hagyta állva az újonc Ceglédet, pedig a sárgamezesek már kezdték kóstolgatni az idegenbeli győzelem ízét. Az 55. percben 26-21 -ig tornászták fel az eredményt a hazaiak és ebből alakították ki a 28-24 (13-14)-es végeredményt, az első, hihetetlenül, nagyon fontos győzelmet. Amely főleg lélektanilag jelent felemelő érzést.

Mert ez az első, közösen kivívott siker az új idényben, amely remélhetőleg áttörte a gátat a sikeres folytatáshoz. Mostanság 24 gólon tartani az ellenfelet ebben a száguldó sportágban ugyancsak a bravúr kategóriájának számít.

Amit Podoba János a kapuban teljesített, az leírhatatlan. Tizenhat védésével az őrületbe kergette az ellenfelet, amelyben csak magyarok – de jó leírni – kézilabdáztak. Egyértelmű, hogy a veszprémiek kezdeti, támadásbeli bizonytalanságában Podoba tartotta meccsben a csapatát, ami a folytatásban felerősítette a védekezését és támadásban is meghozta az eredményességet. Méghozzá a legkritikusabb pillanatokban. Ami az első két fordulóban a visszájára fordult, ezúttal győzelmet jelentett.

A mérkőzés legjobbja, Podoba János /Fotó: Cseh Péter/

Megjöttek a labdaszerzésekből indított, lerohanásból lőtt gólok. Amelyek százszázalékos statisztikákat is jelentettek. Ilyen volt a két szélsőé, a három-három gólos Hárié és Szmetáné. A négy találatig jutott beálló Mahacé. És üdítő teljesítmény volt a fiatal Molnár Balázsé, aki 4/3-mal 75%-ig jutott. Nagyon kellett Éles Benedek hat bombagólja is, amivel a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Pulay és Stranigg szinte mindig a lélektanilag fontos pillanatokban szerzett 4-4 gólt. Bugyáki pedig szokásához híven szervezete a védekezést.

De a legfontosabb, hogy igazi csapatként, egymásért küzdve született meg az egyik legfontosabb győzelem, hiszen a rutinos játékosokkal felálló, nagy riválist sikerült legyőzni Éles József klubjának. Mégpedig úgy, hogy felvillantak a régi játék elemek, némi csibészséggel, vagánysággal színesítve, bár a légpasszos gólok ezúttal kimaradtak.

Akár itt vége is lehetne a bajnokságnak, a 9. hely szép eredménynek számítana. De szombaton következik a balatonfüredi lokál derbi, a bronzérmes otthonában, amely játszott már a Telekom Veszprémmel a és a Pick Szegeddel is. Viszont a Gyöngyös elvitt egy pontot a tóparti városból, 24-24. Legyen ez egy inspiráló példa a folytatáshoz…

/Donát Tamás/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!