Hazai pályán kezd a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21

Nyáron jelentős átalakuláson ment át, az NB II-es bajnokságot veretlenül megnyerő, és ezzel az NB I/B-be feljutó csapatunk.

A fiataloknál nemcsak edzőváltás történt, hanem számtalan új játékost is köszönthetünk a keretben. A csapat vezetőedzői feladatait Kiss Dánieltől Kovács György vette át. A 2023/2024-es szezonban Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 néven szereplő fiatalok gőzerővel készültek a bajnoki rajtot megelőző időszakban, számtalan edzőmérkőzéssel hangoltak a kezdésre. A felkészülést remekül szolgálták a találkozók, hisz olyan csapatokkal játszottak, akik stabil tagjai évek óta a második számú bajnokságnak. Játszottak többek közt a Pick Szeged U21-el, az Ajkával és Kecskeméttel, de a városi rivális BFKA Veszprém U21-el is megmérettették magukat.

Fotó: Juhász Laura

Első NB I/B mérkőzésükön a Tatai AC lesz az ellenfelük, akik az előző idényben a tabella 7. helyén végeztek.

Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 – Tatai AC
bajnoki 1. forduló
2023.09.03. | 16:00
DEVM Sportcsarnok | Veszprém, Tüzér u. 42.

A belépés ingyenes!

Éles József klubtulajdonos kiemelte, hogy a fiatal kor és a rutintalanság ellenére, látja az esélyt egy jó szereplésre. 
Ez egy nagyon fiatal csapat, semmilyen igazi rutinnal nem rendelkező játékosokkal. Igaz, hogy van köztük olyan, aki játszott már az NB I-es bajnokságban, vagy az Európa-ligában, így ők talán kicsivel előrébb vannak. Szerintem nagyon komoly és nehéz feladat vár rájuk, hogy megtartsák az NB I/B tagságukat. De látva őket, úgy érzem, hogy van arra sansz, hogy nagyon jól szerepeljenek.
Rém büszkék vagyunk arra, amit ez a klub 12 év alatt elért a gyerekekből, és fiatal játékosokból.

NB I/B csapatunk játékosai: 

Kapusok: László Armand, Kaiser Bálint, Nagy-Gáspár László
Jobbszélsők: Csizmadia Levente, Majczán Dávid
Balszélsők: Farkas Máté, Ruzsányi Bence
Jobbátlövők: Rubos Norbert, Szabadi Zsolt
Balátlövők: Éles Zsombor,  Fazekas Máté Fercsik Dániel, Gulyás Máté Boldizsár, 
Beállók: Ihász Dávid Viktor (csk), Besenyei Gergő, Török-Vida Zsombor 
Irányítók: Szatmári Bence (csk), Szatmári Sándor, Szucsik Benedek, Fazekas Áron.

Sok sikert a szezonhoz fiatalok! Hajrá, Veszprém!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!