A férfi kézilabda NB I/B bajnokság 26. fordulójában a PV-CENTRAL Békési FKC csapatát fogadtuk csütörtökön.
A vendégek kezdték a találkozót, de a jó védekezésünknek köszönhetően Markovics Patrik szerezte a mérkőzés első gólját átlövésből. Az első negyedórában egyik csapat sem tudott ellépni (14. perc 4-4). Ezt követően a védelmünk hullámzó teljesítménnyel működött, és a támadójáték is kapkodóssá vált. Konyicsák Tamás indításából Török-Vida Zsombor vette vissza a vezetést. A védekezésben azonban hibázott, amit kétperces kiállítással büntettek a játékvezetők. Hornyák Bence labdát szerzett, amiből Fercsik Dániel a gólja mellett egy kiállítást is kiharcolt. Először léptünk el kettővel (16. perc 6-4).
Hamar jött is a válasz a túloldalon. Fercsik Dániel ezután hetest harcolt ki, de Rubos Norbert lövését védte a kapus, a kipattanó megszerzése után pedig fejen találta a vendégek hálóőrét. A gól érvénytelen, és még ki is állították játékosunkat. Nem estünk szét, labdaszerzés után Hornyák Bence lőtt az üres kapuba. A vendégek vezetőedzője kikérte első idejét (17. perc 7-5).
Konyicsák Tamás bravúros védésével folytatódott a találkozó. Éles Zsombor bombája a kapufáról befelé pattant. Újabb labdaszerzés után Fercsik Dániel ugrott a magasba és lőtt gólt. Ezek most a mi pillanataink voltak, és már négy gól nekünk (20. perc 9-5). Sokáig nem élvezhettük ezt a kényelmesnek tűnő előnyt. Hibák elől és hátul, az ellenfél pedig gólokkal büntetett (21. perc 9-7). Szucsik Benedek egyedül ment végig és harcolt ki kétperces kiállítást. Gólok minkét oldalon.
Dinko Dankovic kikérte első idejét, hogy kicsit rendet tegyen a fejekben. Török-Vida Zsombor a megbeszéltek szerint beállóból szerzett gólt (23. perc 11-8). Újra a hibáké a főszerep. Mezhúzásért második kiállítását kapta Rubos Norbert, az ellenféltől pedig szabálytalan zárás miatt vették el a gólt. Nem figyeltünk, a békésiek labdát kaparintottak és az üres kapuba lőttek (25. perc 11-9). Fercsik Dániel labdát szerzett, majd hetest harcolt ki, amit Farkas Máté értékesített. Balszélsőnk ezután akcióból is eredményes volt. A félidő utolsó támadása és gólja a vendégeké, Bali Bence pedig két perces büntetéssel ment a szünetre (30. perc 13-11).
Gulyás Máté góljával indult a második játékrész, de ahogy az első félidőben, ezúttal is egyből jött a válasz. Farkas Máté elöl gólt szerzett, hátul azonban belül védekezett, amiért büntetőhöz jutottak a vendégek. A békésiek volt hálóőre, Nagy-Gáspár László jött a hétmétereshez, de védeni sajnos nem tudta a lövést. Kapkodásunkat ismét megbüntette az ellenfél. Egy gólra zárkóztak (36. perc 15-14). Küzdeni akarásunkat bizonyítja, hogy megharcoltunk a már elvesztet labdáért, Hornyák Bence pedig góllal fejezte be a támadást. Ennek ellenére vezetőedzőnk jobbnak látta újra összehívni fiait (38. perc 16-15).
Ezúttal a szerencse sem állt mellénk: Rubos Norbert lövése kifelé pattant a kapufáról. Rohanós támadás végén kiegyenlített a vendég együttes (39. perc 16-16). Sokáig nem örülhettek, Szucsik Benedek bombájával ismét nálunk az előny. Török-Vida Zsombor újabb kétperces kiállítást kapott. Gól itt is ott is. Újabb pech: Markovics Patrik lábára pattant a labda. Az ellenfél pedig lerohanásból átvette a vezetést (42. perc 18-19). Gödörbe kerültünk. Farkas Máté büntetőjét hárítja a vendégek kapusa, aki igencsak elkapta a fonalat. Nálunk Nagy-Gáspár László érkezett Konyicsák helyére, azonban támadásban sem találtuk a megoldást. Dinko Dankovic 15 perccel a vége előtt kikérte harmadik idejét is, amikor az ellenfél már kettővel elhúzott mellettünk (46. perc 18-20). Eladtuk a labdát, a békésiek pedig újabb könnyű gólt szereztek. A vendégeknek minden sikerült, nekünk semmi. A 0-6-os gólzáport Fercsik Dániel törte meg (49. perc 19-23).
Sok hiba és kevés gól jellemezte a következő perceket. Nagy-Gáspár László kétszer is bravúrral védett, de még Markovics Patrik góljával sem kerültünk közelebb ellenfelünkhöz (55. perc 21-25). Elkezdtünk kapkodni támadásban. A remény a pontszerzésre még mindig élt. Gulyás Máté labdaszerzéséből Preszter Ákos közelített, de a sok hiba sajnos nem vitte előre a csapatunkat. Bali Bence ejtésével 3 gólra csökkent a hátrányunk 2 perccel a vége előtt. Az ellenfél innen már nem hibázott, így Preszter Ákos már csak szépíteni tudott a végén (60. perc 25-29).
A mérkőzés után Szucsik Benedeket kérdeztük

,,Jól kezdtük a mérkőzést, úgy gondolom, hogy a második félidő elejéig a kezünkben volt az irányítás. Utána támadásban kimaradtak a ziccereink, védekezésben pedig nem tudtunk olyan kemények lenni, mint az első félidőben. 4 meccsünk van még, mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbb pontot érjük el.”
NB I/B, 26. forduló, Széchenyi University HT Veszprém – PV-CENTRAL Békési FKC 25-29 (13-11)
Széchenyi University HT Veszprém: Nagy-Gáspár L. (K) 2/11, Konyicsák T. (K) 6/24, Éles Zs. 1, Bali B. 1, Preszter Á. 2, Farkas M. 3, Fercsik D. 3, Gulyás M. 1, Szucsik B. 3, Hornyák B. 3, Rubos N. 2, Markovics P. 4, Török-Vida Zs. 2, Majczán D., Gajdos D., Bali B.
Vezetőedző: Dinko Dankovic
PV-CENTRAL Békési FKC: Takács Sz. (K), 12/35 Markóczy M. (K), Novák Zs. 2, Sütő O. 2, Haszilló G. 4, Varsandán Á. 2, Horváth L. 1, Breuer M. 4, Kepess J. 7, Kovács Sz. 6, Szabó Á. 1, Lukács I., Novák E.,
Vezetőedző: Cifra Tibor
Játékvezetők: Szedmák Márton, Dr. Tóth Tamás
Hétméteresek: 6/4 ill. 4/4
Kiállítások: 12 perc, ill. 8 perc
A jövő héten vasárnap ismét hazai pályán játszunk. A közvetlen rivális DEAC érkezik a DEVM Csarnokba.
A találkozó időpontja: 2025.04.27., vasárnap | 16:00
Az NB I/B mérkőzés előtt, 14 órától NB II-es fiataljaink játszanak a Budapest Honvéd SE csapatával az Alsóház 5. fordulójában.
Gyertek szurkolni minkét csapatunknak!
Hajrá, VKKFT!