Ismét segített a VKKFT

A csapat már tavaly is bizonyította szociális érzékenységét, hiszen a Magyar Kupa negyedik helyéért járó jutalmukat felajánlották azoknak az árván maradt gyerekek családjának, ahol meghalt az édesapa és a kézilabdás édesanya is. És azóta a volt sportolónő testvére neveli a kicsiket.

Ezúttal újabb nemes gesztusról tett tanúbizonyságot az együttes, hiszen több játékos is ellátogatott Fazekas Nándor kapusedzővel a veszprémi, belvárosi sütivásárba és egy jelentősebb összeget adományozott a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületének, amely nehéz sorsú gyerekek, iskolások, tanulók segítésére, támogatására szervezik hagyományos akcióikat. Miklós Gergő, Tóth Péter, Fazekas Gergő és Éles Benedek is köpenyt vett fel kínálta a finom portékát az arra járóknak. Az egyesület elnöke, Molnár Roland örömmel fogadta a támogatást és az ismert élsportolók segítségét.

Éles József klub tulajdonos úgy fogalmazott, hogy megható, ahogy Molnár Roland már tizenöt éve folyamatosan igyekszik örömöt okozni az arra rászorulóknak és jelezte, hogy további segítséget, támogatást nyújtanak majd az egyesületnek.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!