ISMÉT SEGÍTETTEK

Éles József nem csak világklasszis kézilabdázó volt, de már sokszor bebizonyította, hogy ha segíteni kell, akkor is az élre áll. Azt már kevesen tudják, pedig így volt. Legalább 30 éve a veszprémi állatkertben egy medve bocs élelmezését segítette játékosként.

Klubvezetőként is megtartotta adakozó kedvét a rászorulóknak. A Fejér-B.Á.L Veszprém férfi kézilabda csapatának nevében már másodszor járt kisebb küldöttség a gyűjtést szervező, Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület sütemény vásárlásos akcióján. Szatmári Bence, Seregi Mátyás, Konkoly Csaba vezetőedző és Kristóf Mátyás csapatkapitány adta át a klub anyagi segítségét Molnár Roland elnöknek, ahogy ezt már tavaly is megtették.

Szatmári Bence, Seregi Mátyás, Konkoly Csaba vezetőedző és Kristóf Mátyás csapatkapitány

– Az elnök úr és az egyesülete több, mint tíz éve nemes célokat valósít meg az adománygyűjtéssel, amihez mi is nagyon szívesen csatlakoztunk már tavaly is – mondta Éles József.

Molnár Roland fáradhatatlan munkájával, évente több alkalommal nagyon sok fiatal jut anyagi és tárgyi támogatáshoz. Láttam, olvastam, hogy a város is elismerte munkásságukat, mert az idén ez a közösség vehette át a Pro Civitate rangos elismerést a Civil Nap alkalmából. Örülünk, hogy mi is segíthetünk. Molnár Roland megköszönte az ismételt segítséget és átadta a hagyományos, novemberi jótékonysági bálra a meghívókat az edzőnek és a játékosoknak.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!