JUTALMUKAT ADTÁK AZ ÁRVÁKNAK

Ötvenkét éves korában elhunyt az Egerszegi KK kézilabda kapusa, Bödör Szilvia. A 10 éves Zóra és négy évvel idősebb testvére, Zoé maradt árván, mert a gyerekek édesapja egy évvel ezelőtt szintén meghalt. A kislányok Szilvia bátyjához, Gyulához és a nyolcvan éves édesanyjához kerültek.

A családért összefogás indult, hogy segíteni tudják a gyerekek életét, enyhíteni a család sokasodó terheit. Ezt a felhívást olvasták a Veszprémi KKFT-nél is és az NB I. újonca a kézilabdázók nagy családjaként segített Bödör Gyuláéknak.

fotó: Cseh Péter

-A Magyar Kupában a bronzérem megszerzéséért másfél millió forint jutalmat ajánlott fel a klub a játékosoknak – mondta Éles József ügyvezető, korábbi kétszeres világválogatott játékos. – Mivel csak hétméteresekkel veszítettük el a bronzérmet, úgy döntöttünk, hogy az összeg felét kifizetjük a csapatnak a remek teljesítményért. Itt viszont történt egy nagy változás. Kézilabdázóink azt kérték, hogy a 750 ezer forintot ajánljuk fel az árván maradt Zórának és Zoénak, ezzel az összeggel is segítve a családnak. A pénzt a mai nappal elutaltuk Bödör Gyula számlájára.

A szerény költségvetéssel dolgozó klub és a fiatal magyar játékosok ezzel a nemes, nagylelkű gesztussal is kifejezték, hogy igazi, együtt érző közösség a VKKFT.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!