Köszönjük a közös munkát Fejér-B.Á.L. Zrt. és Völgység Agrár Kft.!

Két meghatározó szponzorunktól köszönünk el

A Fejér-B.Á.L. Zrt.

2021-ben névadó szponzorként csatlakozott hozzánk. A 2023/2024-es idényben már fiataljaink is Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 néven mutatkoztak be az NB I/B mezőnyében.

Fiataljaink az NB I/B-ben (fotó: Cseh Péter)

A Völgység Agrár Kft.

az NB I-es tagságunk óta volt stabil támasza klubunknak. Az anyagi támogatás mellett Németh József cégvezető, a klub menedzsereként is fontos szerepet vállalt.

Németh József

2019-ben magánszemélyként állt a klub mellé, majd a következő évtől már a Völgység Agrár Kft. szponzorként szerepelt a felszereléseinken és 4 éven keresztül segítettek bennünket.

Németh József a hazai mérkőzések legjobbjait is jutalmazta (fotó: Cseh Péter)

„Nagyon szép 5 év volt. Az életem egy fontos szakasza, hiszen részt tudtam venni a klub érdemi munkájában. Sok olyan dolog történt, amiben úgy érzem, tudtam segíteni, vagy tanácsot adni, amivel problémákat tudtunk megoldani és előre menni. Örülök, hogy részt vállalhattam abban, hogy a csapat elindulhasson az Európa-ligában, amit megelőzött a Magyar Kupa final four. Ezek nagyon szép és nagyon jó teljesítmények voltak. Számomra nagyon fontos. hogy egy fiatal, magyar társaság munkáját tudtam támogatni, segíteni, kicsit irányítani. Nagyon normális embereket és nagyon jó szakembereket ismertem meg a klubban, akikkel öröm volt dolgozni. Mindenféle sorrendiség nélkül mondhatom Éles Józsit, Fazekas Nándit, Tombor Csabát, Konkoly Csabát, Danyi Gábort, akivel nagyon szoros barátság is kialakult. Tehát ezek olyan jó és fontos dolgok az életemben, ami meghatározó volt eben az öt évben. Most eljött egy olyan időszak az én és a klub életében, ami szükségessé tette a váltást. Nincs semmiféle harag, vagy érzelmi változás benne. A szimpátiám ugyanúgy megmaradt a klub felé, de ha alaposan végiggondoljuk, akkor látjuk, hogy a klub játékosállománya, személyi állománya kicserélődik. Teljesen más célokért küzd a klub a továbbiakban. Én pedig új kihívások elé nézek Tatabányán.”

Éles József köszöni Németh József munkáját (fotó: Cseh Péter)

Klubmenedzserként

„Nagyon jó kollégákkal dolgoztam együtt. A technikai háttér is sokat tett hozzá, Magas szintű munka folyt a technikai vezetővel, valamint a sajtó és kommunikációs munkatársakkal egyaránt. Ezek legalább annyira fontos dolgok ahhoz, hogy egy csapat jól szerepeljen, mint az edzések. Ezen kívül semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy a háttérben is olyan emberek dolgoznak, akár a terápia területén a gyógytornász, a gyúró, akik mind nagyon sokat hozzátesznek ahhoz, hogy ez így működjön.
Az anyagi források megteremtése nagyon munkás feladatnak számított. Nagyon nehéz gazdasági helyzet volt, van, hiszen Covid, gazdasági válságos időszak, tehát nagyon nehéz a cégeknek, nagyon nehéz a sport szponzoráció. Nagyon sokat kellett azért dolgozni, hogy talpon maradjunk. Ez is egy nagyon szép része volt ennek, úgyhogy örülök, hogy ebben is részt vehettem.”
– Emelte ki Németh József.

Sok szép élményben volt részünk szponzorainkkal közösen

Első NB I-es idényünkben rögtön egy mindenkit meglepő 7. helyen végeztünk a bajnokságban, mellette pedig a Magyar Kupa négyesdöntőjében is csupán büntetőpárbajjal maradtunk le a dobogóról.

Az ezt követő szezonban a bajnoki 10. hely mellett bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe, ahol történelmet írva, Veszprém-Veszprém döntőt játszottunk. Fiatal csapatunk az ezüstérem megnyerésével kiérdemelte az Európa-liga kvalifikáción való részvételt. A történet ezzel még nem ért véget.

Európa-liga továbbjutás (fotó: Cseh Péter)

Szponzoraink támogatásával a következő idényben el is indultunk életünk első európai kalandján, és mindenki meglepetésére két fantasztikus mérkőzés végén mi jutottunk a csoportkörbe a francia Chambery ellen. Ott további 10 mérkőzést játszottunk Európa sztárjai ellen. Minden másodpercét élvezték a fiúk. A klub életében ez egy óriási lehetőség volt, melynek végén több játékosunk is a figyelem középpontjába került, majd a következő évben már meghatározó csapatoknál folytatták pályafutásukat.

(Fotó: Cseh Péter)

Éles József, klubunk tulajdonosa is köszönetét fejezte ki

„A két főtámogatónk nélkül nem hiszem, hogy el tudunk jutni idáig. Sokkal kevesebb sikert értünk volna el nélkülük. Köszönjük szépen a támogatásukat! Nagyon bízom abban, hogy még talán keresztezi az élet az utunkat. Külön köszönet Németh Józsinak, a Völgység Agrár Kft. ügyvezető igazgatójának, hogy az elején felvette velünk a kapcsolatot. Ha ő nincs, akkor sokkal nehezebb lett volna elindulnunk az úton.
Sok sikert kívánunk neki Tatabányán az új munkaköréhez!”

Felejthetetlen 4 év volt ez mindenkinek! Köszönjük A Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Völgység Agrár Kft. támogatását és további sok sikert kívánunk nekik az üzleti életben! Bízunk benne, hogy a jövőben lesznek még hasonlóan szép közös sikereink!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!