Mesebeli történet

A bonyhádi székhelyű, Völgység Agrár Kft. cégvezetője, Németh József sokáig Telekom Veszprém mérkőzésekre járt, amikor egyszer úgy döntött, hogy kíváncsi az akkor még a másodosztályban játszó, Veszprémi KKFT-re is.

Felhívta a klub tulajdonost, majd az Éles Józseffel történt személyes találkozó után megnézett egy Pécs elleni bajnokit, ami után úgy döntött, hogy amit látott, az támogatásra, segítésére méltó és érdemes.

-Ez pontosan így történt két évvel ezelőtt és a meggyőződésem tovább erősödött az első NB I-es év után – emlékezett vissza a kezdetekre Németh József. – Ez az elképzelésem szerencsére találkozott és megegyezett a Völgység Agrár Kft. tulajdonosainak szemléletével, akik egyet értettek a magyar fiatalok alkotta csapat támogatásával. Így fejlődött tovább ez a kapcsolat a klubbal, amely újabb szakaszába lépett. Az új idényben már egy magasabb összeggel honoráljuk az együtteset.

Németh József jelezte azt is, hogy a támogatásért cserében nincs eredményességi elvárás a csapattal szemben. Úgy véli, talán nem véletlen, hogy a többi szponzor is hasonlóan döntött erről. Azt mondja, az a fontos, hogy a vesztes mérkőzések után is úgy jöjjenek le a fiúk a pályáról, hogy mindent megtettek a sikerért. És ez teljes mértékben megvalósult az első évben és hisz abban, hogy ez hasonlóan folytatódik az új bajnokságban is – tette hozzá a cégvezető.

Aki harminc éves szakmai rutinjával gazdasági és marketing tanácsokkal is segíti a Veszprémi KKFT-t. -Azzal, hogy a csapat mérkőzéseit a televízió közvetítte, több reklám felületen is még ismertebbé váltunk, hiszen logónk ott van a mezen és a nadrágon. Látnak minket az újságokban, internetes felületeken és a csarnokban a pálya szélén. A reklámfalon pedig még inkább a figyelem központjába kerültünk a csapat remek helytállásának köszönhetően is. Nem csak adunk, de kapunk is.

A mesebeli történetnek egyéb hozományai is vannak. Németh József büszkén mondja, hogy a székesfehérvári, regionális irodájukba érkező üzletfeleknek azonnal szembetűnik a fotók alapján, hogy egy élvonalbeli, fiatal magyar kézilabda klub támogatói. Így aztán már megtörtént az is, hogy a Völgység Agrár Kft közreműködésével, invitálására csatlakoztak további támogatók a “KisVeszprémhez”. Mint például az FMC Hungary Kft és a Csöpp-Mix Márkanév is. A láncreakció tehát elkezdődött…

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!