Így reagált, szokásos meccs utáni egymondatosával Éles József. Igen, ez abszolút ő, aki egy drámai, két másodperccel a vége előtt szerzett egyenlítő gól után is tud derűt sugározni a nyilatkozatával.
Nem, Józsi! Ez ennél sokkal több volt. Egy részt infarktusos állapot, még mindig borogatom magam. Már nem először ebben a bajnokságban. Másrészt ez a holnap érettségit kezdő Geri-gól már a második, utolsó pillanatos találatként talán ezúttal a mindent IS jelentette a Fejér-B.Á.L. másodéves, élvonalbeli életében. Szinte biztos, hogy a bentmaradást az NB I-ben. Mert bár matematikai esélye még maradt az Egernek, hogy ő kerüljön a fekete vonal fölé, másik csapat helyett, az a négy pontos előny voltaképpen öt, mert egymás elleni eredményben jobbak az Éles-fiúk. És az sem mellékes szempont, hogy a heves-megyeieknek már csak három, a veszprémieknek még négy meccsük van a pontszerzésre.
Óriási bravúr mínusz négyről pontot menteni. Kellett hozzá, szív, hit, erő, akarat. Méghozzá akkora, hogy a most gyengébben teljesítőket is áthúzták a holtponton és újra egymást segítve, összefogva, csapatként sikerült a győzelmet érő egy pontot megszerezni. Mint az éhezőnek egy falat kenyér, úgy kellett ez a siker az életben maradáshoz. A találkozó beharangozójában leírtakat teljesítve, akár a társastánc is megérdemelt, jogos ünnep lehetett. Megharcoltak az érzésért a srácok…
/Donát Tamás/