A K&H Férfi Kézilabda Liga 14. fordulójában a Dabas KC csapatát fogadtuk szombat este a Március 15. úti Sportcsarnokban. A győzelem és a két pont megszerzése volt a célunk a tavaszi szezon nyitómérkőzésén
A mérkőzés elején Hári és Tarabochia révén, – miközben a kapuban álló Gödör parádésan védte az első dabasi próbálkozást – két gólos előnyre tettünk szert. Hornyák találatával ezt a 4. percig tartottuk is (4 perc 3-1). Ott azonban kétszer is sikerült a dabasiaknak egy 3-0-s sorozatot produkálni, amivel előbb utolértek minket, a tizedik percre pedig már három gól lett a fórjuk (10. perc 4-7). Vezetőedzőnk időt is kért, ami igen hasznosnak bizonyult. Átlövőink vezérletével, köztük egy Tarabochia duplával sikerült kiegyenlíteni, miközben Gödör kapujában sem rezgett meg a háló (18. perc 8-8). A szünetig hátralévő időben egyik fél sem került nagyobb előnybe. Többnyire a Pest vármegyei csapat vezetett eggyel, de tapadtunk az ellenfélre. A vége előtt pár másodperccel Djukic bombája hozta egálra a félidei állást (30. perc 15-15).
A második félidő elején a Dabasnak sikerült hárommal ellépni (35. perc 17-20). A csapatot minden dicséret megilleti, mindent megtettek a pályán, amit csak lehetett. Annak ellenére, hogy az ezt követő játékrészben 6 percet is emberhátrányban töltöttünk, egyre faragtuk a hátrányunkat (47.perc 23-24). Hornyák kiállítását követően, kétszer is büntetőt ítéltek az ellenfélnek, amit Zlatko értékesített is. Ezzel pillanatok alatt újra megnőtt a vendég előny (48. perc 23-26).
Danyi Gábor időkérése után Vetési góljával igaz közelebb kerültünk, de nem sokkal később irányítónk is a kiállítás sorsára jutott. Ez sem törte meg a csapatot. Hiába ment el a Dabas néggyel, Hári és poszttársa, Khaled is eredményes volt (55. perc 26-28). A mérkőzés hajrájában Tarabochia-t küldték ki „pihenni”. Zlatko újabb hetesével és egy emberelőnyből lőtt góllal, egy perccel a vége előtt ismét négy volt a különbség a vendégek javára (59. perc 27-31).
Az utolsó pillanatig nagyot küzdöttünk, nem adtuk fel. Kristóf Mátyás csapatkapitányunk is betalált, Khaled lefújás előtt két másodperccel pedig beállította a végeredményt (60. perc 29-31).
A mérkőzés után a négy gólig jutó jobbszélsőnket, Hornyák Bencét kérdeztük
– Nehéz mit mondani a mai meccsről. Nyilván tökéletes játék nincs, de szerintem most több sanszunk lett volna nyerni, mint az idegenbeli Dabas meccsen. Kihasználta a Dabas a hibáinkat, amikor mi belehibáztunk a ziccereknél, a túloldalon a rutinos játékosaik azt könyörtelenül kihasználták. Kevesebb hibával kell játszanunk, és több tudatosan kidolgozott helyzetet teremteni, akkor lehet esélyünk a következő meccseken.
K&H Liga 14. forduló, Fejér-B.Á.L. Veszprém – Dabas KC 29-31 (15-15)
Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 2/7, Gödör Bence (K) 9/35, Nourelden K. 2, Grünfelder P. 2, Hári L. 3, Preszter Á., Tarabochia M. 6, Hornyák B. 4, Kristóf M. 1, Szuharev L. 4, Szrnka L. 2, Bugyáki D., Vetési B. 3, Djukic B. 2, Draskovics G.
Vezetőedző: Danyi Gábor
Dabas KC: Nagy T. (K) 8/24, Pallag P. (K) 4/14, Garajszki G.1, Bálint B. 2, Bognár N., Fekete B. 1, Horvat Z. 7, Laurinyecz B. 1, Dobrkovic A., Szőllősi Sz. 3, Török Á. 6., Koller T. 4, Katona A., Ács T.1, Hunyadi D., Zdolik B. 5
Vezetőedző: Tomori Győző
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Hétméteresek: 0/1, ill, 6/6
Kiállítások: 14 perc, ill., 4 perc
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató:
https://fb.watch/p_ZxCWY3BR/
Köszönjük szurkolóink támogatását! Legközelebb idegenben a HSA NEKA vendégeként lépünk pályára.
A találkozó időpontja: 2024. február 10., szombat, 19:00
U21-es csapatunk az NB I/B 16. fordulójában a Tatai AC vendégeként lépett pályára szintén szombat este
Az első félidő 20. percéig igen kiegyenlített volt a küzdelem (20. perc 9-8). Ott a hibáinknak köszönhetően elléptek a hazaiak, és a szünetig három gólos előnyt építettek ki maguknak (30. perc 15-12).
A második félidő elején mindkét csapat sokat hibázott, állandósult a 3-4 gólnyi különbség. A 40. percben Éles József időkérése után találtunk magunkra, támadásaink is eredményesek voltak. Négy gólunkra mindössze egyszer válaszoltak a tataiak. Végül az NB I/B mezőnyében jóval rutinosabbnak számító csapat győzött, otthon tartva a két pontot (60. perc 29-27).
NB I/B 16. forduló, Tatai AC – Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 29-27 (15-12)
Tatai AC: Hajós Á. (K) 5/22, Hermann Á. (K) 5/14, Katus B.2, Sárosi Á. 3, Vass Á. 2, Körtélyessi Z. 8, Nényei Zs., Valler K. 3, Tass B.5, Kiss M. 1, Molnár M. 4, Zatureczki K., Kretz A. 1, Gajdos D.
Vezetőedző: Márton Ádám
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21: László A. (K) 3/12, Kaiser B. (K) 7/26, Csizmadia L., Éles Zs., Farkas M. 3, Fercsik D. 4, Gulyás M. 4, Fazekas M. 5, Ruzsányi B. 1, Majczán D. 4, Rubos N. 2, Török-Vida Zs. 4, Szatmári B.3, Szabadi Zs., Ihász D.
Vezetőedző: Éles József
Játékvezetők: Csányi Tibor, Tóth Dávid
Hétméteresek: 1/3, ill., 1/4
Kiállítások: 8 perc. Ill., 10 perc
Legközelebb a megszokott helyszíntől eltérően, a Március 15. úti Sportcsarnokban fogadjuk az Optimum Solar-Békési FKC-t csapatát.
A mérkőzés időpontja: 2024. február 7., szerda 16:45