Nem sikerült az újabb bravúr, a dobogóra is esélyes ellen

A Tatabányát fogadtuk a K&H liga 10. fordulójában. Az egyik legnagyobb kérdés az volt a mérkőzés előtt, hogy a keddi Európa-liga címvédő Benfica ellen mutatott játékot át lehet-e menteni a következő magyar bajnoki találkozóra. Reménykedhettünk egy szorosabb végkimenetelű játékban, a kint látottak alapján.

Az már az első percekben eldőlt, hogy csapatunknak, akik most szerzik első nemzetközi tapasztalataikat is, nem lesz könnyű dolga, a válogatott játékosok sorát felmutató vendégcsapat ellen. Az első támadásokat egyik csapat sem tudta gólra váltani. Az első találatot Ancsin Gábor szerezte a harmadik perc végén, melyre Stranigg válaszolt. Ezt követően felváltva estek a gólok, a 8. percben 5-5 volt az állás. Az ellenfél ezek után kezdett ellépni, a 14. percben három gólos hátránynál Konkoly Csaba kért időt, mely után a remekül játszó Éles Benedek rögtön betalált két gólra csökkentve ezzel, a tatabányaiak előnyét. Bemutatkozott új játékosunk, Gál Dominik is, aki rögtön két gólt is dobott egymás után. Az első félidő utolsó tíz percében kapufák, védett lövések sora következett, melyet Hári Levente értékesített büntetője szakított meg. Az első félidő ötgólos vendég vezetéssel zárult (16-21).

A második félidő egy hétperces hazai gólcsenddel kezdődött, melyet Molnár Balázs találata zárt le. Ekkor már 17-28-at mutatott az eredményjelző. Sajnos továbbra is technikai hibák és kimaradt helyzetek jellemezték játékunkat. Az utolsó harmadban a kialakult különbséget nem tudtuk csökkenteni.

Gál Dominik (fotó: Cseh Péter)

A mérkőzés pozitívumaként meg kell, hogy említsük a Benfica után, a Tatabányának is kilenc gólt dobó Éles Benedek nevét, aki ezzel a mérkőzés legjobb hazai játékosa lett. Új játékosunk Gál Dominik is először lépett pályára csapatunk színeiben és bemutatkozásként rögtön öt gólt is szerzett.

A folytatás sem ígérkezik könnyűnek. 29-én, kedden az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, a Montpelliert fogadjuk az Arénában. Míg a magyar bajnokságban dec. 3-án a NEKA ellen lépünk pályára idegenben.

K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló
Fejér-B.Á.L. Veszprém – MOL Tatabánya KC: 27-40 ( 16-21)

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 1/13, Podoba J. (K) 6/33, Éles B. 9, Gál D. 5, Hári L. 3, Stranigg J. 3, Ludmán M. 2, Molnár B. 2, Szmetán P. 1, Pulay G. 1, Vetési B. 1, Tóth P., Preszter Á., Fercsik D., Szrnka L., Szatmári B.
Vezetőedző: Konkoly Csaba

MOL Tatabánya KC: Nagy B. (K) 5/13, Székely M. 10/28, Ancsin G. 8, Maras M. 6, Rodriguez A. 6, Peric J. 5, Topic P. 4, Edwards O. 4, Győri M. 3, Pergel A. 2, Paizs M. 1, Obradovic N. 1, Ubornyák D., Ugalde C., Vilovski U., Bodor M.
Vezetőedző: Tombor Csaba

JV: Fekete Tamás, Tóth Dávid

Kiállítások: 4, ill. 4 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1

Sajtótájékoztató: https://www.facebook.com/vkkftveszprem/videos/1200772324120429/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!