Nyolcvanegy veszprémi gól az Arénában

A Telekom Veszprém ellen léptünk pályára szombaton a K&H Férfi Kézilabda Liga 12. fordulójában. A Veszprém Arénában rendezett találkozón első alkalommal játszott csapatunk Danyi Gábor vezetőedző irányítása alatt, aki célként a gyakorlást és a játék élvezetét fogalmazta meg a találkozót megelőzően.

Fotó: Baumann Béla

Tarabochia szerezte első két gólunkat, és Balogh is szépen védte Ellíson mindkét próbálkozását a mérkőzés elején. Azonban hamar kinyílt az olló, miután kétszer is 3-0-ás sorozatot produkált a vendéglátónk (13. perc 14-6). Danyi Gábor időkérését követően irányítóink, Vetési és Kristóf gyarapították góljaink számát, csapatkapitányunk ráadásul kétszer is betalált Biosca kapujába. Ennek ellenére a 18. percre már 10 volt közte (18-8). Küzdöttünk a pályán és a nagy hátrány ellenére is voltak szép megoldásaink. Djukic és Khaled duplájával másfél perc alatt szereztünk három gólt sorozatban.
(21. perc 21-13). Ezt látva jött is a hazaiak időkérése.
A szünetig hátralévő percekben újra megnőtt a hátrányunk, Khaled büntetőjével és Hornyák találatával mindössze két gólt szereztünk (30. perc 28-15).

Fotó: Baumann Béla

A második félidőben a kapuban Balogh Tibor helyére Gödör Bence állt be, aki rögtön több bravúrt is bemutatott , de első gólunkat csak a 35. percben lőttük Djukic révén (35. perc 31-16). Ezt egy 4-0-s, majd egy újabb Djukic találat után egy 7-0-s sorozat követett a BL résztvevő csapattól (45. perc 42-17). Mindent megpróbáltunk, az utolsó negyedórában tíz gólt is szereztünk, de óriási hátrányunkat ez sem csökkentette. Hári Levente utolsó másodpercekben lőtt gólja zárta a Veszprém-Veszprém összecsapást (60. perc 54-27).

Fotó: Baumann Béla

K&H Liga 12. forduló, Telekom Veszprém – Fejér-B.Á.L. Veszprém 54-27 (28-15)

Telekom Veszprém: Biosca G. (K) 11/26, Nagy B. (K) 15/27, Omar Y. 4, Descat H. 4, Sandell L. 5, Nilsson A. 7, Elísson B. 2, Ligetvári P. 2, Marguc G. 4, Mahe K. 4, Pechmalbec D. J. 8, Casado M. A. 3, Fabregas L. 5, Barna J. 1, Kosorotov S. M. 4
Vezetőedző: Ilic Momir

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 4/30, Gödör B. 7/33, Nourelden K. 5, Grünfelder P. 2, Hári L. 2, Preszter Á., Tarabochia M. 4, Hornyák B. 4, Kristóf M. 3, Szuharev L., Bugyáki D., Vetési B. 3, Djukic B. 4
Vezetőedző: Danyi Gábor

Játékvezetők: Bátori Bence Martin, Szécsi Lantos Boldizsár

Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2

Kiállítások: 6 perc, ill. 4 perc

Mérkőzés utáni sajtótájékoztató: https://fb.watch/oHd_BLX3q3/

Következő mérkőzésünkön, ami egyben az őszi szezon zárómérkőzése is lesz, a QHB-Eger csapatát fogadjuk hazai pályán.
A találkozó időpontja:
2023. december 9. , szombat | 18:00 

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!