A K&H Férfi Kézilabda Liga 6. fordulójában a Carbonex-Komló csapatát fogadtuk hazai pályán szombat este. A pont nélkül álló vendég csapat ellen szerettük volna szezonbeli második győzelmünket megszerezni
Nem kezdtük jól a mérkőzést, a vendégek két góllal indították az első félidőt. Igaz ebből még Djukic ki tudott egyenlíteni (4. perc 2-2), de utána közel kilenc percig nem tudtunk betalálni Merkovszki kapujába, mialatt a komlóiak négyet is lőttek nekünk (12. perc 2-6). Sem a védekezésünkben, sem a támadásainkban nem sikerült tudásunk szerint játszanunk, Balogh Tibor bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne nyíljon tovább rögtön az elején az olló. Gólcsendünk egy újabb Djukic találatnak köszönhetően szakadt meg, majd Kristóf és Hári góljaival lefeleztük hátrányunkat (19. perc 6-8). Nem tudtuk ezt sokáig tartani, gyors két találattal ismét visszaállt a vendégcsapat előnye.
A 21. percben Fazekas Máté, NB I/B csapatunk irányítója megszerezte pályafutásának első élvonalbeli találatát (7-10), majd egy 3-0-s sorozattal – köztük, egy újabb Kristóf és Fazekas góllal – egyre közelítettük meg a komlói csapatot (26. perc 10-11). Sajnos újra elkezdünk a félidő hajrájában hibázni, több eladott labdánkat is jól használt ki a Komló. Balogh újabb bravúros védése az utolsó másodpercekben kellett ahhoz, hogy csak három legyen a hátrányunk a szünetre (30. perc 12-15).
Csapatkapitányunk, Kristóf Mátyás gólja nyitotta meg a második félidőt

Majd Bugyáki és Szuharev is eredményes volt, tapadtunk az ellenfélre (38. perc 15-17). A mérkőzés következő perceiben nem a játéké volt a főszerep a pályán, előbb Szrnka, majd a komlóiaknál Rotim megmozdulását jutalmazták piros lappal a játékvezetők. Az indulatokkal túlfűtött percek után Bugyáki szerzett újabb gólt, amire sajnos hárommal is feleltek a vendégek (42. perc 16-20). Ezt követően náluk állt be egy ötperces gólcsend, miközben újabb Fazekas és Hári góllal lefeleztük a hátrányunkat (46. perc 18-20). Fiatal irányítónk az ezt követő tíz percben még négyet hozzátett góljainak számához, ezzel is hozzájárult, hogy a vége előtt nem sokkal sem dőlt még el a két pont sorsa (57. perc 23-25). Az utolsó nagy rohamra sajnos nem jött ki jól a lépés nekünk.
Csapatunkban tétmérkőzésen először bemutatkozó Gödör Bence, még igaz védte Váci lövését, és a félidő derekán az ellene elkövetett és következmények nélkül maradó durva szabálytalanság után is talpra álló Djukic is betalált, végül mégis a komlóiak örülhettek a megszerzett két pontnak (60. perc 25-29).
Gratulálunk fiatal tehetségünknek, Fazekas Máté irányítónak, aki első élvonalbeli mérkőzésén 100%-os teljesítményt nyújtott, és remek gólpasszai mellett hét gólt is szerzett. A lefújást követően teljesen megérdemelten a legjobb hazai játékosnak is megválasztották.
A mérkőzést követően a nagyszerű teljesítményt nyújtó és parádés védéseket bemutató kapusunkat Balogh Tibort kérdeztük
– Nagyon sajnálom hogy nem tudtunk nyerni. Végig hajtottunk, küzdöttünk, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez. Sokat hibáztunk, és egy ilyen rangadón ez nem fér bele. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk, sokat dolgozunk, és bízom benne, hogy jönni fognak az eredmények.
Köszönjük szurkolóink támogatását!
K&H Liga 6. forduló, Fejér-B.Á.L. Veszprém – Carbonex-Komló 25-29 (12-15)
Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 16/39, Gödör B. (K) 1/7, Nourelden K., Grünfelder P., Szmetán P. 2, Hári L. 3, Preszter Á., Hornyák B., Kristóf M. 5, Fazekas M. 7, Szuharev L. 1, Szrnka L., Bugyáki D. 2, Vetési B., Djukic B. 5
Vezetőedző: Éles József
Carbonex-Komló: Granic A. (K) 1/4, Merkovszki P. 12/34, Váczi M. 4, Tóth G., Szöllősi O. 2, Urbán E. 4, Begovácz M., Jerkovic S.3, Rotim M., Bazsa V., Melnicsuk V. 2, Veselinovic A., Bogdanic J., Menyhárt M. 8, Vekic J.
Vezetőedző: Marosán György
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér Bende
Hétméteresek: 2/2, ill., 1/1
Kiállítások: 10 perc, ill., 6 perc
Mérkőzés utáni sajtótájékoztató: https://fb.watch/nHhZyR-57D/
Következő mérkőzésünkön Gyöngyösre látogatunk.
A találkozó időpontja: 2023. október 21., szombat, 18:00
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21

Csapatunk szombat este az OTP Bank-Pick Szeged U21 otthonában lépett pályára az NB I/B 7. fordulójában. Az első félidő közepéig vezettek Kovács György vezetőedző tanítványai, de a hazaiak fokozatosan átvették a vezetést, és végül három gólos előnnyel mehettek a szünetre. A második félidő egészen az 50. percig szorosan alakult, ott el tudtak lépni a szegedi fiatalok, így a végén ők örülhettek a győzelemnek.
NB I/B 7. forduló, OTP Bank-Pick Szeged U21 – Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 31-27 (16-13)
OTP Bank-Pick Szeged: Radvánszki A. (K) 9/35, Fazekas B. (K), Gazsó P. 3, Losonczy Z.1, Varga M.7, Koncz Gy.4, Pintér B. 1, Fekete G. 4, Radvánszki Zs.2, Tusjak M., Járó K. 1, Rea B. 3, Juhász Á. 1, Balogh D., Tisza L. 4, Hegedűs P.
Vezetőedző: Szabó Levente
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21: Nagy-Gáspár L.(K) 10/31, Kaiser B. (K), Csizmadia L. 1, Éles Zs. 2, Farkas M. 4, Fercsik D. 3, Gulyás M. 5, Pintér K., Szucsik B. 2, Ruzsányi B. 1, Besenyei G., Majczán D. 2, Rubos N., Török -Vida Zs. 2, Szatmári B. 5, Szatmári S.
Vezetőedző: Kovács György
Játékvezetők: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás
Hétméteresek: 4/4, ill., 2/2
Kiállítások: 8 perc, ill., 16 perc
Következő mérkőzésen a DEVM Sportcsarnokban a DEAC csapatát fogadják fiataljaink.
A találkozó időpontja: 2023. október 22., vasárnap, 16:00
