Remek véghajrával győztünk a Mezőkövesd ellen

Gyászszünettel kezdődött a találkozó. 74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója tiszteletére.

A mérkőzés Markovics Patrik találatával vette kezdetét, majd Fercsik Dániel is hamar a kapuba talált. A már megszokottnak mondható „Gajdos Dániel-két perc”-re sem kellett sokat várni. Konyicsák Tamás is védett egy szépet, és még két perce sem tartott a meccs. Farkas Máténak nem indult túl jól a találkozó. Balszélsőnk ellen belemenést ítéltek, majd a Fercsik Dániel által kiharcolt büntetőt hibázta el. Az előnyünket azonban még tartottuk, sőt Török-Vida Zsombor és Pintér Koppány révén már 3 közte. Ehhez kellett egy újabb védés is Konyicsák Tamástól (7. perc 5-2).

Feljöttek a vendégek egy gólra, de Markovics Patrik újabb találatával ismét kettő gól ide. Beállósunk, Török-Vida Zsombor sem maradt két perces büntetés nélkül. Hiába Fercsik Dániel találata, két üres kapus góllal egyenlített a Mezőkövesd (13. perc 7-7). A vezetést nem engedtük át. A mieink percei következtek, amit csak egy újabb Gajdos Dániel kiállítás zavart meg. Zavaró védelmünk remekül működött: előbb Pintér Koppány nyúlt az ellenfél labdájába, majd Török-Vida Zsombor sáncolta ellenfelünket a félpályánál, Gulyás Máté pedig labdát szerzett és a gólig meg sem állt. Ezzel már 4-re növelve a különbséget (20. perc 13-9). Itt is ott is estek a gólok, amit a Mezőkövesd időkérése szakított félbe.

Kisebb hullámvölgybe kerültünk, az ellenfél pedig egyetlen gólra felkapaszkodott. Rubos Norbert és Preszter Ákos góljai azonban tartották az előnyt a félidőre (30. perc 19-17).

A második játékrész elején fejben az öltözőben maradtak a fiaink. A kapunkba Konyicsák Tamás helyett Nagy-Gáspár László érkezett. De hiába, a vendégek egy 3-0-s sorozattal átvették a vezetést (34. perc 19-20). Lendületüket a harmadik kétpercét begyűjtő Vrhovina Dominik végleges kiállítása törte meg. Farkas Máté hétmétereseivel és Markovics Patrik akció góljával tartottuk a lépést. Újabb hibák nálunk, a Mezőkövesd előnye pedig már 3 gól (41. perc 22-25). Dinko Dankovics hívta össze egy percre a mieinket.

Konyicsák Tamás visszatért a kapunkba és Boda Tamás lövését hárította. Fercsik Dániel duplája után azonban újabb mélypont következett. Hat perces gólcsendünk után Hornyák Bence találatának örülhetett a közönség (48. perc 25-27). Szucsik Benedek és Markovics Patrik góljaival, valamint fontos Konyicsák Tamás védéssel kiegyenlítettünk (51. perc 27-27). Török-Vida Zsombor a második büntetését kapta, de nem tudta kihasználni előnyét az ellenfél. Markovics Patrik duplájával újra kettővel vezettünk a véghajrában (57. perc 31-29). A Mezőkövesd kikérte harmadik idejét. Az utolsó 15 másodperben Gulyás Máté két üres kapus góllal állította be a végeredményt (60. perc 34-30).

A lefújást követően a 7 gólig jutó Markovics Patrik értékelt

„Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna. Védekezésben nem voltunk elég kemények és amit megbeszéltünk, abból kaptuk a gólokat. De gratulálok a csapatnak, hogy a második félidőben meg tudtuk fordítani 3 gólos hátrányból a mérkőzést. Ez mindenképp előre lépés. Dolgozunk tovább és köszönjük a szurkolást!”

NB I/B, 24. forduló, Széchenyi University HT Veszprém – Mezőkövesdi KC 34-30 (19-17)

Széchenyi University HT Veszprém: Nagy-Gáspár L. (K) 0/7, Konyicsák T. (K) 7/28, Preszter Á. 1, Farkas M. 3, Fercsik D. 6, Gulyás M. 3, Pintér K. 1, Szucsik B. 3, Hornyák B. 4, Rubos N 3,, Markovics P. 7, Török-Vida Zs. 3, Éles Zs., Majczán D., Gajdos D., Bali B.
Vezetőedző: Dinko Dankovic

Mezőkövesdi KC: Szilágyi B. (K), Ulicsinyi P. 1, (K) 12/44, Jancsó N. 5, Sárosi B. 5, Veres B. 8, Jano S. 2, Vrhovina D. 2, Szabó D. 2, Dócs Á. 5. Bodnár B., Poczok B., Boda T.,
Vezetőedző
: Drizner Péter

Játékvezetők: Asztalos Bence, Szalay Zoltán

Hétméteresek: 6/3 ill. 4/4
Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc

A következő héten a Vecsési KKFT csapatához látogatunk.

A találkozó időpontja: 2025.04.11., péntek | 18:30

Hajrá, VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!