Svájci túra emelt fővel

Az EHF Európa-liga 8. fordulójában a svájci Kadetten Schaffhausen otthonában léptünk pályára. Az előző fordulóban a Göppingen ellen mutatott játékunkon szerettünk volna mindenképp javítani. A hazai csapatnak mindössze egy győzelem már a biztos továbbjutást jelentette a legjobb 16 csapat közé.

Nagyon jól kezdtük a találkozót, rögtön Éles Benedek büntetőből lőtt gólja után megszereztük a vezetést. Nagy iramban, a támadójátékot előtérbe helyezve folytatták a csapatok. Nagyobb előnyre egyik fél sem tudott szert tenni, a 10. perc végén vezettek először kettővel a hazaiak (8-6). Szrnka válasza után azonban sorozatban három gólt kaptunk.
A 15. percben négy gólos hátrányba kerültünk (12-16), de ezt Éles Beni és Ludmán Marci találataival rögtön sikerült lefelezni. Ismét a svájciak pillanatai következtek, egy 4-0 sorozattal újra nyílt az olló.
(23. perc 17-12). Ezt az öt gólos előnyüket sikerült megtartaniuk a félidő végéig (22-17).

Fotó: Cseh Péter

A második harminc elején az ismét 10 gólig jutó Rikhardsson két góljával hétre nőtt a hazai előny. Továbbra is a támadójáték jellemezte a találkozót, de védekezésben is láthattunk szép pillanatokat.  A nyolcig jutó Éles Benedek, az ifjúsági korú Szatmári, valamint Szmetán góljaival hátrányunkat fokozatosan csökkentettük, az 53. percre négyre zárkóztunk fel (33-29). Ebben nagy szerepe volt, a kapuban álló Miklós Gergő teljesítményének, ziccer védéseinek.
A végig kitartó küzdelmet hozó meccs végén Éles Zsombor szerezte meg az utolsó találatot, mely neki egyben az első nemzetközi gólja is volt , melyhez ez úton is gratulálunk!

Éles Zsombor (fotó: Cseh Péter)

Büszkék lehetünk csapatunkra, és ebből a teljesítményből merítve bizakodhatunk abban, hogy a magyar bajnokságban is újra felvéve a kesztyűt szép sikereket fogunk elérni.

Konkoly Csaba és Szmetán Péter nyilatkozott a meccs utáni sajtótájékoztatón

Konkoly Csaba (fotó: Cseh Péter)

Konkoly Csaba

Először is gratulálok a Kadetten Schaffhausen csapatának. Mi is „kadetten” vagyunk, a legfiatalabb csapat az Európa-ligában. Minden játékosunk többnyire 22-27 éves kor között van. Büszke vagyok a csapatomra. Beszéltünk a meccsről és a játékról, hogy mit kellene mutatnunk a TV-ben, és egy nagyon jó játékot játszottunk. Tapasztalat volt ez a fiatal játékosainknak. Nagyot küzdöttünk az ellenfelünkkel szemben. Lehetnénk egy kicsit jobbak is, de a támadásaink befejezésénél voltak problémáink. De azt próbáltuk elültetni a játékosokban, hogy nagyon jó munkát végeztek, összességében elégedett vagyok a csapatommal.
Szmetán Péter (fotó: Cseh Péter)

Szmetán Péter

Én is szeretnék gratulálni ellenfelünknek. Szerintem kemény munkát végeztünk. Az első félidőben a védekezésünk elég jó volt, úgy gondolom egész jól játszottunk, de sajnálom, hogy sok lehetőséget elhibáztunk, amiből gólt is szerezhettünk volna, de ez a kézilabda. Ez egy nagyon jó tapasztalat és lecke volt nekünk. Ahogy Csaba mondta, egy nagyon fiatal csapat vagyunk. A második félidőben megmutatták, hogy ők a jobb csapat, de összességében büszke vagyok a csapatra.

EHF Európa-liga 8. forduló: Kadetten Schaffhausen – Fejér -B.Á.L. Veszprém 38-32 (22-17)

Kadetten Schaffhausen: K. Pilipovic (K) 13/44, M. Ziemer (K), O. Rikhardsson 10, N .Tominec 5, L. Herburger 4, M. Lier 4, T. Matzken 3, Bartók D. 2, M. B. Rondhane 2, M. Kusic 2, R. Heinis 1, Z. Markovics
Vezetőedző:  Böni Max

Fejér-B.Á.L Veszprém: Miklós G. (K) 7/27, Balogh T. (K) 2/17, Éles B. 8, Szrnka L. 5, Szmetàn P. 5, Molnár B. 2, Szatmári B. 2, Tóth P. 2, Gál D. 2, Simon M. 2, Ludmán M. 2, Éles Zs. 1, Bugyáki D., Vetési B., Rubos N., Hári L.
Vezetőedző:  Konkoly Csaba

Játékvezetők: Panayides Georgios (CYP), Andreou Marios (CYP)

Kiállítások: 4, ill.4 perc

Hétméteresek: 2/3, ill. 3/4

Sajtótájékoztató: https://fb.watch/iIMmv5PNLT/

Következő mérkőzésünkön a magyar bajnokságban lépünk pályára, a Budakalász csapatát fogadjuk a Március 15. úti Sportcsarnokban.
Időpont: 2023. 02. 18. szombat, 18:00

#hajravkkft

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!