Szívvel-lélekkel küzdöttünk, de nem volt elég a pontszerzéshez

A K&H Férfi Kézilabda Liga 19. fordulójában szombaton a Carbonex-Komló otthonában léptünk pályára. Nem számítottunk könnyű mérkőzésre a bányász városban, ahol mindig parázs hangulat uralkodik, de természetesen a győzelem megszerzése volt a célunk.

A hazaiak lőtték a mérkőzés első gólját, amire Tarabochia válaszolt. Majd Preszter és Draskovics is betalált, így szorosan tartottuk az első percekben az állást (9. perc 4-3). Nem tartott sajnos sokáig, a hazaiak kapusa sorra védte próbálkozásainkat, amiből lerohanásgólokat kaptunk. A hibáinkat jól használta ki a komlói gárda, gyorsan három gólos fórba kerültek (10. perc 6-3).

Danyi Gábor időt is kért, amiből nem jöttünk ki túl jól. Djukic és Pulay is gólt szerzett, de ötöt tett hozzá az eddigiekhez a vendéglátó, amivel tovább nyílt az olló (16. perc 11-5). 

Fotó: Péter Szabó Zoltán

Granic továbbra is parádésan védte a hazai hálót. Nálunk a kapunkban a Balogh Tibort váltó Gödör Bence bravúros módon szállt be a meccsbe. Az ő védéseivel kezdtük meg a felzárkózást, miközben a mezőnyben egy 5-0-s sorozatot produkáltunk. Hat percig nem jutott szóhoz az ellenfél, mialatt Grünfelder duplázott és ifjú tehetségünk, Farkas Máté is megszerezte a maga gólját a balszélen (25. perc 13-12).

A félidő hajrájában a vezetésért is támadhattunk, de a helyzetünk kimaradt, helyette újra a komlóiak mentek el eggyel. Djukic bombája az utolsó másodpercekben hozta végül egálra a félidei állást (30. perc 14-14).

Mindkét térfélen a kapusok bravúrjairól szóltak az első percek a második félidő elején. A hazaiak ezen a poszton cseréltek, Merkovszki állt be Granic helyére, nálunk pedig Gödör folytatta a remeklést.  Tarabochia büntetőből szerezte meg a második játékrész első gólját (34. perc 14-15).

Nem bírt egymással a két csapat. Igaz egy 3-0-val újra a komlóiakhoz került az előny, de Gödör újabb védése mellett, Tarabochia duplájával újra kiegyenlítettünk (39. perc 17-17).

A 41. percben kaptuk első kiállításunkat. Igaz emberhátrányban üres kapus gólt is kaptunk, de két volt komlói játékosunk, Grünfelder és Szuharev is betalált, amivel szoros maradt az állás (45. perc 22-21)

Fotó: Péter Szabó Zoltán

Szavakkal nem lehet leírni, hogy milyen nagy szívvel játszottunk, nem fáradtunk bele a küzdelembe. Hiába vezetett többnyire 1-2 góllal a vendéglátó együttes, nem adtuk fel. Nagy szerepet vállalt ebben irányítónk, Tarabochia, akinek a triplázásával az 56. percben újra mi vezettünk (56. perc 26-27).

Habár a hazaiak két gyors góllal ismét magukhoz vették az előnyt, de az 59. perc közepén Preszter révén újra egalizáltunk (28-28)

A komlói balszélső Menyhárt Máté vitte be a 60. percre fordulva az utolsó gólt, mely a győzelmet is jelentette a végén. Igaz Danyi Gábor időkérése után még az egyenlítésért is támadhattunk, de Szuharev lövését védte az ellenfél kapusa (29-28).

Grünfelder Péter beállónkkal beszélgettünk a találkozót követően

– A komlói szurkolók gyűjtést indítottak egy Duchenne-féle izomdisztrófiával diagnosztizált 3 éves kisfiú gyógykezelésére, melyhez klubunk is csatlakozott. A mérkőzés előtt a csapatunk nevében te adtad át a felajánlást.
Szóltak a komlói szurkolók, hogy van egy beteg kisfiú, akinek a kezelési díja horror pénz. Megkérdeztek, hogy tudunk-e valamilyen formában segíteni. Feldobtam a csapatnál, és mindenki szó nélkül támogatta. A gyűjtésünkhöz a vezetőségünk is csatlakozott.

Az adományokat Grünfelder Péter és Granics Ante adta át a sípszó előtt Ádámka szüleinek.
Fotók: Péter Szabó Zoltán

– Ismét 100%-os teljesítményt nyújtottál, mind az öt lövésedből gól született. Hogy láttad a mérkőzést?
A meccsről annyit, hogy ebben a csarnokban mindenkinek nagyon nehéz pontot, pontokat szerezni. De büszke vagyok a csapatra, mert abszolút nem látszott senkin a megilletődés. Mindenki kitette a szívét, lelkét a pályára, aminek köszönhetően, egy jó és szoros meccset tudtunk játszani. Védelemben és kapuban nagyon nagyot küzdöttünk. Emellett a támadást is ki lehet emelni, mert pontosan és jól játszottunk. Sajnos ez ma nem volt elég egy pontra se.

K&H Liga 19. forduló, Carbonex-Komló – Fejér-B.Á.L. Veszprém 29-28 (14-14)

Carbonex-Komló: Granic A. (K) 10/27, Merkovszki P. (K) 7/18, Váczi M. 2, Szőllősi O.,  Varga Sz., Urbán E. 4, Kovács D., Jerkovic S. 4, Ács P., Rotim M. 2, Bazsa V., Orbán B., Veselinovic A., Bogdanic J. 7, Menyhárt M. 7, Vekic J.
Vezetőedző: Marosán György

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 0/9, Gödör B. (K) 11/30, Nourelden K., Grünfelder P. 5, Preszter Á. 3, Farkas M. 1, Pulay G. 1, Tarabochia M. 6, Kristóf M., Fazekas M., Szuharev L. 3, Szrnka L., Vetési B., Djukic B. 8, Draskovics G. 1
Vezetőedző: Danyi Gábor

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István 

Hétméteresek: 2/3, ill., 1/1

Kiállítások: 6 perc., ill., 4 perc 

Mérkőzés utáni sajtótájékoztató: https://www.facebook.com/share/v/wtLALJBAVKHxf99H/

Következő mérkőzésünkön a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapatát fogadjuk.

A találkozó időpontja: 2024. március 30., szombat | 18:00

Hajrá, Veszprém!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!