Teljesítve a kötelező győzelem

A Budai Farkasokat fogadtuk a K&H liga 12. fordulójában.

Nagyon fontos mérkőzés előtt állt a csapat, hisz eddig a szezonban mindössze egy győzelmet értünk el a bajnokságban, és a kieső helyről vártuk az összecsapást ellenfelükkel egyetemben, akik eddig még pontot sem szereztek.

Ennek megfelelően nagy iramot diktálva kezdtük a mérkőzést. Stranigg három góljának és Éles büntetőjének köszönhetően egy 4-1-es szériát produkált a csapat az első öt percben. Balogh két szép hárítása után az ellenfél továbbra sem tudott közelebb kerülni (8. perc 6-2). A Farkasoknál elsősorban Enomoto és Nagy szállította a gólokat, ennek köszönhetően gyorsan felzárkóztak egy gólra, azonban Szmetán két egymást követő találatával a két gólos különbséget sikerült megtartani a félidő végére is (18-16).

Fotó: Cseh Péter

A második félidő első 10 perce igen szorosra sikeredett, az ellenfélnek sikerült egyenlítenie is, de a vezetést nem engedtük át nekik. A mérkőzés 40. percében állt be változás, amikor is Éles Benedek, Gál Dominik, majd pedig a végén 14 gólig jutó Stranigg János lőtték a hazai gólokat, amikre nem érkezett válasz, hiszen a kapuba beálló Miklós Gergő lehúzta a rolót, és 3-szor egymás után hárítani tudott így máris négy gól lett az előnyünk (42. perc 28-24). Ezt a pazar teljesítményt azt sem zavarta meg, hogy az addig kiválóan teljesítő Gál az 54. percben megkapta 3-ik 2 perces büntetését és az azzal járó piros lapot.

Fotó: Cseh Péter

Remek védekezésünknek is köszönhetően előnyünket megtartva öt gólos győzelmet arattunk a budaörsiek ellen.

K&H liga 12. forduló: Fejér-B.Á.L. Veszprém – Budai Farkasok-Rév Group 36-31 (18-16)

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 6/30, Miklós G. (K) 7/14, Szmetán P. 2, Hári L. 2, Preszter Á., Éles B. 9, Fercsik D., Stranigg J. 14, Pulay G. 2, Ludmán M. 2, Molnár B. 1, Szrnka L. 1, Bugyáki D., Vetési B., Gál D. 2, Szatmári B.
Vezetőedző: Konkoly Csaba

Budai Farkasok-Rév Group: Merkovszki P. 4/24, Nánási L. 6/22, Turák F., Auer C. 1, Kecskeméti T. 3, Nourelden K. 4, Valler P., Vuleta M. 3, Németh A. 1, Szövérdffy Sz., Enomoto Y. 9, Holdosi B. 3, Kvastek T. 3, Rédai K., Kovács Á.
Vezetőedző: Koi Endre.

JV: Nagy Ferenc, Túrócy József

Kiállítások: 12, ill. 8 perc

Hétméteresek: 5/2, ill. 2/1

Sajtótájékoztató: https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=716412526389092

Győzelmünknek köszönhetően a tabellán kikerültünk a kiesési zónából. Ebből a sikerélményből töltekezve várjuk a keddi idegenbeli Európa-liga mérkőzésünket a Tatran Presov ellen. Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését december 17-én 18 órától szintén hazai pályán játszuk majd, amikor is a Csurgót fogadjuk a Március 15. Sportcsarnokban.

#hajravkkft

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!