veszpremikkft-veszpremikezilabda

Testvérharc az arénában


Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a szerda esti Veszprémi KKFT – Csurgó NB I-es férfi kézilabda mérkőzés. A vendégek igazi bravúr csapatként léphetnek pályára az Arénában, hiszen még az ősszel idegenben legyőzték a MOL-Pick Szegedet, míg vasárnap hazai pályán játszottak 33-33-as döntetlent a másik BL-részvevő, Telekom Veszprém ellen. A saját kategóriájában a VKKFT is hívható bravúr együttesnek, hiszen legyőzték a Ferencvárost és a Gyöngyöst is. Budakalászon viszont kikaptak, pedig egy ki-ki rangadó volt, hiszen a hazaiaknak sem volt több győzelmük mint a Tombor Csaba vezetőedző irányította csapatunknak. Szeitl László beállónk szerint nem tartották be edzőjük taktikai utasításait ezért szenvedtek vereséget. Most viszont egy újabb találkozó következik, amelyen még az is elképzelhető, hogy megszorongatják a Csurgóiakat, pedig ezúttal sem ők az esélyesebbek.

A másik különlegességet az adja, hogy Szeitl László öccse ellen, Szeitl Erik ellen léphet pályára, aki remek teljesítményt nyújtott a Veszprém ellen. Vagyis: testvér harc is lesz a várhatóan izgalmas összecsapáson. És ami tovább fokozhatja kettőjük párharcát, az majd a “vonalon” történik, hiszen mind a ketten beálló poszton játszanak. Ezért támadásban és védekezésben is “megtalálhatják” egymást a szerda esti rangadón.

-Ifjabb Kiss Szilárd edző hívott bennünket Tapolcáról Veszprémbe, amikor látott bennünket egy országos serdülő bajnoki mérkőzésen – emlékezett a kezdetekre a három évvel idősebb testvér, Szeitl László. -Az öcsém lejárt az edzéseimre és azonnal megtetszett neki az a poszt, ahol én játszottam. Fel sem merült benne, hogy mást válasszon, így lettünk beállók.

fotó: Cseh Péter

Szeitl László elmondta, hogy a szerdai mérkőzésen nagyon kell figyelni az öccsére, megelőzni, hogy ne tudja megfogni a labdát, mert akkor már nehéz megakadályozni a gólszerzésben. Hiába magasabb és erősebb testalkatú nála, Eriknek gyorsabb a lába. A feladat ráadásul komplex, hiszen az extrát nyújtó válogatott Hanusz Egon adja majd a labdákat, aki átlövésből és betörésből is rendkívül eredményes tud lenni. Hatvan percre a pályán biztos, hogy szünetel a testvéri szeretet – tette hozzá.

-Kezdésnél biztosan pacsizunk, összekacsintunk, aztán belefeledkezünk a játékba – mondta Laci. – Vigyázunk egymás testi épségére, nehogy sérülés legyen a nagy csata közben. Bár tudjuk, hogy Erikék az esélyesebbek, de mostanság rövidebb a kispadjuk, ezért talán felcsillanhat előttünk egy szoros eredmény elérése. Aztán a meccs után majd kiértékeljük a történteket, ahogy az jó testvérekhez illik.

fotó: Cseh Péter

Ezt megerősítette Erik is, aki azt mondta, hogy nagyjából egyforma a magasságuk, de a bátyja négy-öt kilóval nehezebb nála és ezt bizony jól kihasználja támadásban és védekezésben is. De persze nem hagyja magát. Megküzd ellene.

-Két éve, egy Liga-kupa meccsen játszottunk már egymás ellen és akkor túl sokat foglalkoztunk egymással, ami felesleges volt – mondta nevetve a csurgóiak beállója. – Most biztosan nem így lesz, mert a játékra kell koncentrálni. A Telekom elleni döntetlen nagyon feldobott bennünket, viszont nagyon elfáradtunk, de a meccsre rendben leszünk és nyerni akarunk. Bár még nem tudni ki csatlakozhat a betegek és sérültek közül hozzánk, kemény ütközetre számítunk. Ami viszont biztos, hogy utána bőven lesz zrikálás Lacival oda – vissza, ahogy az lenni szokott. Nézzük egymás teljesítményét és egyből lecsapunk, ha hiba van. De ez természetes, a sporttal együtt jár egy családban.

Szerdán este kiderül, ki nevet a végén, Laci, vagy Erik? A bajnoki mérkőzés a Youtube oldalunkon élőben lesz látható este 18 órától.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!