Tisztességes vereséget se tudtunk elérni

Az FTC-Green Collect csapatát fogadtuk szombat este a Március 15. úti Sportcsarnokban a K&H Férfi Kézilabda Liga 18. fordulójában.

Balátlövőnk, Draskovics Gellért találata nyitotta meg a mérkőzést, amire rögtön hárommal válaszoltak a vendégek (6. perc 1-3). Vezetőedzőnk, Danyi Gábor időt is kért, ami után beállónk, Szrnka vette be Borbély kapuját, majd két szélsőnk, Preszter és Hári góljaival tapadtunk az ellenfélre (12. perc 5-6).

Sok hiba esett mindkét térfélen, de a Ferencváros jött ki jobban a következő percekből. Egy 3-0-s sorozattal megnövelték az előnyüket, míg mi hat percen keresztül nem találtuk a kapuba vezető utat (18. perc 5-9). Gólcsendünket Pulay szakította meg, de két gól is érkezett rá válaszként. 

A gólszerzéssel továbbra is hadilábon álltunk, így második idejét is kikérte vezetőedzőnk. Ez sem használt sajnos. Lékai révén, aki négyszer is eredményes volt a vendégeknél, tovább nyílt az olló. Mojsilov bár bemutatott jó pár bravúrt az első félidőben, a védelem sokat most nem segített hálóőrünknek (25. perc 8-15). A félidei hajrában összekapta magát a csapat, elsősorban Grünfelder Péter beállónk jeleskedett, aki triplázott. Hári és a kapuban Mojsilovot váltó Gödör pedig üres kapus gólokkal tettek hozzá a különbség csökkentéséhez (30. perc 15-19).

Fotó: Cseh Péter

A második félidőt sem kezdtük jól. Egy gyors Imre – Draskovics gólváltás után megint hármat lőtt a vendég együttes (35. perc 16-23).

Rengeteget hibáztunk, mind támadásban, mind védekezésben. Nourelden majd újabb hazai gólcsend után Vetési is megszerezte első gólját (39. perc 18-25). Az ellenfélnek minden találatunkra volt válasza. Hol egy, hol kettő, ami oda vezetett, hogy a 43. percre két számjegyűre nőtt a hátrányunk (43. perc 19-29). Ahogy az előző mérkőzéseken is, most is jött a felvillanás a csapattól, pontosabbá váltak a támadás befejezéseink. Ami megint csak arra volt elég, hogy tízen belülre kerüljünk (47. perc 23-31).

A győzelmet innen már nem engedte ki a Fradi a kezéből. A hátralévő időben már csak a különbség nagysága maradt kérdéses. A végeredményt Pulay állította be 15 másodperccel a mérkőzés vége előtt (60. perc 32-41).

Mojsilov Milos kapusunkat kérdeztük a mérkőzést követően, aki őszintén beszélt a pályán történtekről

– Ez a teljesítmény nagyon kevés volt nem hogy megnyerni, hanem tisztességes vereséget se tudtunk elérni. Hosszú lenne, ha felsorolnám miket hibáztunk. Mindenkitől több kell ,első sorba magamtól aztán az összes többi embertől, aki a csapatban, vagy a csapat körül van, és akkor nem lesz ilyen eredmény a jövőben. A Komló ellen lesz eselyünk javítani és jó kézilabdát játszani. Bízom benne, hogy sikerülni fog.

K&H Liga 18. forduló, Fejér-B.Á.L. Veszprém – FTC-Green Collect 32-41 (15-19)

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Mojsilov M. (K), Gödör B. (K), Nourelden K. 3, Grünfelder P. 5, Hári L. 3, Preszter Á. 3, Pulay G. 4, Tarabochia M. 2, Kristóf M. 1, Szrnka L. 3, Bugyáki D., Vetési B. 2, Djukic B. 4, Draskovics G. 2
Vezetőedző: Danyi Gábor

FTC-Green Collect: Balogh Á. (K), Borbély Á. (K),  Bodnár A. 5, Füzi D. 5, Nagy B. 2, Imre B. 6, Balogh Zs. 1, Pordán B., Debreczeni D. 4, Pető Á. 3, Prainer V. 2, Lékai M. 8, Mikita J. 1, Fülöp P. 1, Szepesi Zs., Bujdosó B. 3
Vezetőedző: Pásztor István

Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József 

Hétméteresek: 0/2, ill., 1/1
Kiállítások: 4 perc., ill., 4 perc

Mérkőzés utáni sajtótájékoztató: https://www.facebook.com/share/v/GTsZ4g5hRDXF4UeX/

A válogatott hét miatt most szünet következik a bajnokságban. Legközelebb a Carbonex-Komló otthonában lépünk majd pályára. 

A találkozó időpontja: 2024. március 23., szombat | 18:00

U21-es csapatunk az NB I/B 20. fordulójában a Rákosmente otthonában lépett pályára szombat délután

Fotó: Juhász Laura

A mérkőzés elején 3 gólos előnyre tettek szert fiataljaink, és egészen a 22. percig tartották is a vezetést. Ott a hazai csapat kiegyenlített, de Éles József tanítványai összekapták magukat és visszavéve a fórjukat mehettek a szünetre (30. perc 8-11).

A fordulás után hasonlóan alakult a játék képe. Egészen az utolsó negyedig vezettünk. Itt magára talált a vendéglátó együttes, és ismét egál lett az állás (47. perc 19-19). Ezután újra nálunk volt az irányítás, a hazaiak igyekeztek utolérni minket, ami az 58. percre sikerült is. Végig nagyot küzdve az utolsó pillanatig kérdéses volt a két pont sorsa, amit végül az 59. percben lőtt fővárosi találat döntött el. Erre sajnos már nem tudtunk válaszolni, így a győzelemért járó két pontot a Rákosmente zsebelte be (60. perc 26-25)

Fotó: Juhász Laura

Rákosmente – Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 26-25 ( 8-11)

Rákosmente: Misinszki L. (K), Andorka G. (K),  Edényi K. 5, Szabolcsi B.1, Várszegi Cs. 6, Rozmán B., Kovács B., Bécsi Á., Burony B. 3, Fekete Á. 6, Török Ádám Zs. 1, Fidel D., Bóka D., Török Ákos I., Mándy T. 2, Hrabák M. 3.
Vezetőedző: Őze Beáta

Fejér-B.Á.L. Veszprém U21: Pintér B. (K), László A. (K), Kaiser B. (K), Csizmadia L. 3, Éles Zs. 4, Fercsik D. 2, Gulyás M. 2, Pintér K. 1, Fazekas M. 9, Patonai B., Poharánszki I. 1, Rubos N., Török-Vida Zs. 1, Szatmári B., Fink Radó Z. 2, Ihász D.
Vezetőedző: Éles József 

Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel

Hétméteresek: 0, ill., 4/5

Kiállítások: 12 perc, ill., 12 perc

Következő mérkőzésén idegenben, az ÓAM-Ózdi KC otthonában mérkőzik meg U21-es csapatunk.

A találkozó időpontja: 2024.március 8., péntek, | 18:00

Továbbra is hajrá, Veszprém!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!