Tombor Csaba csapdája

A Veszprémi KKFT újonc férfi kézilabda csapata már több meglepetést is okozott a sportág legmagasabb osztályában. De amit Orosházán ötven percig játszott a csapat, az egészen lenyűgöző volt.

fotó: Cseh Péter

Először is azért, mert ez jelentette az első olyan összecsapást, amelyen esélyesként lépett pályára a Kis-Veszprémnek becézett klub. A saját kategóriájában pedig a második félidő elején elemi csapást mértek a hazaiakra. A sárga mezesek negyed órán át nem tudtak gólt lőni, miközben a vendégeknél Borbély kapus ismét parádézott, Fazekas, Éles, Kristóf mellett a két Tóth is ontotta a gólokat. Ez egyebek mellett annak volt köszönhető, hogy Tombor Csaba vezetőedző olyan csapdát állított a riválisnak, amelyből több, mint tizennégy percig nem tudtak kikecmeregni. Folyamatosan hibázásra kényszerítették az ellenfelet támadásban és a megszerzett labdákból nyolc-nullás rohamot csináltak, üres kapus és lerohanásos gólokat lőttek ellencsapásként. Azért az nem jellemző, hogy egy NB I-es alakulat csupán nyolc gólt szerezzen egy félidőben, 23-31 (15-18)…

Ugyancsak ez volt az első olyan mérkőzése a fiatal magyar játékosokra épülő csapatnak, amelyen ők voltak az esélyesek és a tét ellenére magabiztosan úgy nyertek nyolc góllal, hogy már tizeneggyel is vezettek. Ami azt jelenti, hogy már nem csak öröm kézilabdázásra képesek, amikor esélytelenek, de nyomás alatt is tudnak kézilabdázni.

fotó: Cseh Péter

Volt ennek a remek sikernek egy másik nagyon fontos szempontja, hogy felértékelte az eddigi nem várt, bravúros győzelmeket is, hiszen ezek már igazi extra bónusz pontoknak számítanak majd a bajnokság végén.

Csak jelezem, hogy a csütörtöki, arénabeli Eger elleni ütközet esélyese is Éles József klubja…

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás itt: facebook
Megosztom!