Új cél, a 7. hely

Miután a Veszprémi KKFT több fordulóval a bajnokság vége előtt teljesítette tervét és kiharcolta az NB I-ben maradást, új célt fogalmaztak meg. Erre csak olyan közösség képes, amelyik bízik egymásban és továbbra is összefogva azt mondják, hogy srácok dobjunk rá még egy lapáttal, célozzuk meg a 7. helyet, amely éppen a tabella közepe, amelynek megszerzése dupla bravúrnak számítana. Ehhez kellett már az is, hogy a Gyöngyös ellen két másodperccel a találkozó vége előtt Borbély Ádám a sokadik ziccert védte, meggátolva ezzel a hevesiek egyenlítő gólját.

-Ha nem is az idény legnagyobb, de talán az egyik legfontosabb védése volt, hiszen ezzel nyerni tudtunk, amely óriási boldogságot okozott nekünk a pályán és a szurkolóinknak a lelátón – emlékezett vissza a válogatott kapus. – Ami azért is fontos, mert ezzel az újabb sikerrel versenyben maradtunk a hetedik helyért – tette hozzá a kiváló hálóőr.

És valóban, amennyiben a két hazai összecsapását behúzza Tombor Csaba vezetőedző együttese, akkor szinte biztos, hogy a hetedik helyen végez a VKKFT. Ehhez tehát szükség lesz vasárnap a Komlónak visszavágni az őszi vereségért.

fotó: Cseh Péter

-Emlékeim szerint, a járvány miatt éppen a két hónapos kihagyás után léphettünk újra pályára és szenvedtünk két gólos vereséget mostani ellenfelünk otthonában – mondta Borbély Ádám. – Bár érezhető, hogy a hosszú idény végére, a heti két-három meccs miatt egy kicsit mentálisan is elfáradtunk, de amire a bajnokság elején összepacsiztunk, hogy mindig nyerni akarunk, az a Komló ellen is érvényben van. Szeretnénk visszavágni ellenfelünknek, amely mögöttünk áll a tabellán és előzhet is bennünket, ha nyernének. A Gyöngyös ellenihez hasonló, nehéz, szoros összecsapásra számítunk – jelezte előre a várható izgalmakat Maci.

A bajnokság bombameglepetés csapatának sorsa saját kezében van és a hazai pálya előnye is segíthet a tervezett két pont megszerzésében. Mert az új cél a 7. hely.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!