Az NB I/B 5. fordulójában hazai pályán fogadjuk a Rákosmente csapatát vasárnap 16 órakor. A DEVM Sportcsarnokban megrendezett találkozón két olyan csapat csap össze a pontokért, akik egyaránt újak a második számú bajnokság mezőnyében.
A rákosmentei csapat a szezon első két mérkőzésén vereséget szenvedett. Otthon simán kikaptak attól a békési csapattól, akikkel viszont fiataljaink döntetlent játszottak idegenben, majd Mezőkövesdről is pontok nélkül tértek haza. Utána azonban nagy rajtot vett vasárnapi ellenfelünk, és mind a két mérkőzésüket megnyerte. Előbb kisebb fajta meglepetést okozva azzal, hogy az élvonalból kieső Budai Farkasokat győzték le, majd az ózdi csapat ellen is sikerrel vették az akadályt.
Fiataljaink eddig egy pontot gyűjtöttek, a már említett, Békésen elért döntetlennel.
Nem lesz egyszerű dolga most sem Kovács György vezetőedző tanítványainak, ha meg akarják törni a vendégek lendületét, de egy hete, a Budai Farkasok otthonában mutatott egyre javuló játékkal minden esélyük megvan arra, hogy pontjaik számát tovább gyarapítsák. Azt a formát átmentve bízunk abban, hogy hazai pályán, szurkolóink előtt sikerül majd a szezon első győzelmét megszereznie a fiúknak.
NB I/B 5. forduló, Fejér-B.Á.L Veszprém U21 – Rákosmente
2023.10.01., vasárnap, 16:00
DEVM Sportcsarnok, Veszprém, Tüzér utca 42.
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Gyertek, szurkoljatok fiatal csapatunknak is!
A DEVM Sportcsarnokba a belépés ingyenes!