Vereséggel búcsúztunk a szezontól

A K&H Liga 26. fordulójában Csurgón léptünk pályára szombat este.

Ez volt egyben a szezon utolsó mérkőzése is számunkra. Annak tudatában is játszhattunk, hogy már eldőlt, a következő szezont is az élvonalban kezdhetjük.

Fotó: Cseh Péter

Hazai góllal kezdődött a találkozó, de Éles rögtön ki is egyenlített. A kapuban kezdő Miklós bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a 9. percben is egál legyen az állás (6-6).
Azonban elkezdtünk sokat hibázni, melyet jól használtak ki a hazaiak, sorozatban négyszer találtak be, melyből kettőt ráadásul kapusuk, Holló szerzett, a hét a hat elleni hibás támadásaink kontráiból.

Ezt a rohamot szakította meg Hári, akinek sikerül értékesíteni ugyan a helyzetét, de újabb négyes sorozatot produkált a Csurgó, pillanatok alatt jelentősre növelték az előnyüket. (16. perc 14-7). Ekkor gyorsan magára talált csapatunk. Preszter góljára még érkezett válasz hazai részről, de Vetési találatát követően, Hári és Szatmári is egyaránt kétszer volt eredményes, kettőre olvadt a hazai előny (25. perc 15-13).  Azonban ehhez az előnyhöz a félidő végére még négyet hozzátettek vendéglátóink, így ők mehettek magabiztosabb vezetés birtokában a szünetre (30. perc 19-15).

Fotó: Cseh Péter

A második félidő rögtön három hazai góllal indult, miközben nálunk kimaradtak a helyzetek és több hibánk is volt. A  37. percben Preszter révén sikerült első találatunkat megszerezni (22-16). Továbbra sem játszottunk jól, sem támadásban, sem védekezésben nem sikerült javulni. Ludmán gólja után, újabb 3-0-ás csurgói sorozat következett, nem tudtunk faragni hátrányunkon (43. perc (26-17).

Éles József időt is kért, ami után Machac találatának, és Seregi értékesített büntetőjének örülhettek szurkolóink. Az utolsó negyed órában a kapuban Miklós Gergőt Balogh Tibor váltotta, aki szintén szépen szállt be a meccsbe, több hazai támadást is bravúrosan hárított. Ezt a túloldalon megtette a hazaiak hálóőre Füstös is, percekig rezdületlen maradt a háló mindkét oldalon. Gálnak sikerült először ezt a gólcsendet megszakítania (52. perc 28-21). A mérkőzés vége felé közeledve a kiállításoké lett a főszerep. Előbb vezetőedzőnk Éles József kapta meg két percét, majd ezt követte a hazaiak két játékosának kiállítása is. Szucsik Benedek fiatal utánpótlás játékosunké volt az utolsó szó, az ő találata volt a meccs, és egyben felnőtt csapatunk utolsó szezonbeli gólja is (60. perc 33-23).

K&H Liga, 26. forduló, Csurgói KK – Fejér-B.Á.L.Veszprém
33-23 (19-15)

Csurgói KK: Holló B. (K) 9/25, Füstös Á. (K) 6/13, Spruk T. 1,  Szeitl L. 2, Bazsó G. 4, Krecic G., Herceg M. 5, Krsmancic M. 7, Borsos T., Tóth Á., Szeitl E., Gábor M. 4, Gebhardt Á. 2, Rotim M. 4, Horváth P., Market M. 2
Vezetőedző: Sótonyi László

Fejér-B.Á.L. Veszprém: Balogh T. (K) 4/11, Miklós G. (K) 12/38, Machac S. 1, Hári L. 4, Preszter Á. 3, Éles B. 4, Fercsik D., Szucsik B. 2, Ludmán M. 2, Seregi M. 1, Szrnka L., Rubos N., Bugyáki D., Vetési B. 1, Gál D. 2, Szatmári B. 3
Vezetőedző: Éles József

Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

Hétméteresek: 1/0, ill., 5/3

Kiállítások: 8 perc, ill., 6 perc

Mérkőzés utáni sajtótájékoztató: https://fb.watch/kOCv3F-k_4/

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!