Veszprémet szeretni

Nem sok megyeszékhely életében van olyan kiemelt, rangos sportesemény, mint Veszprémben, ahol két élvonalbeli férfi kézilabda csapat egymás elleni mérkőzését láthatják a szurkolók.

Pedig hétfőn este (18 óra) ez harmadik alkalommal is megismétlődik. Viszont ez már nem történelmi pillanat, mert az egy évvel ezelőtt megvalósult. Sőt, nem is tudathasadásos állapot, mint 2020. őszén, amikor az Aréna lelátóin ott ült néhány száz drukker és csak kevesen tudták, hogy most kinek kell drukkolni. De a meccs végén konszenzusos, nagy taps köszöntötte az együtteseket szimpátiától függetlenül.

De vajon mi változott a tavalyihoz képest? Bizony sok minden. Mindenek előtt, hogy mind a két csapatnak vannak elkötelezett hívei a lelátókon. De ettől még szimpatizálnak egymással. A Telekom Veszprémnek új edzőpárosa van, amely újra „felfújta” a játékosait és a Bajnokok Ligájában megverték a sztár csapatokat, a Párizst és a címvédő Barcelonát. A Fejér – B.ÁL. Veszprém már nem a kiesés elkerüléséért küzd, hanem stabilizálná az újoncként elért nagy sikerét. Már nem ijed meg az esélyesség terhétől, hanem „behúzza” a kötelező győzelmeket. Bár testvér csapatok csatája, a nagyobb nem hagyja a kisebbet emiatt kibontakozni, hanem azt mondja, szenvedjél csak meg a szorosabb eredményért, ha tudsz. A kisebb pedig felveszi a kesztyűt és azt teszi, amit kell. Harcol, küzd az utolsó pillanatig, hogy emelt fővel tudjanak egymás szemébe nézni. És a riváliséba is.

Ezek összessége pedig felemelő érzés azoknak, akik szeretik a kézilabdát, szeretik Veszprémet és férfias küzdelmet ebben a párosításban is. Ha nincs is egy tálból cseresznyézés, azért szeretni való a két csapat, amely mégis a sportág ünnepévé teszi a városi rangadót, amely országosan is kuriózumnak számít… 

Jegyvásárlás: https://old.jegymester.hu/hun/Event/11000757/Fejer-BAL-Veszprem—Telekom-Veszprem

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!