Az NB I/B 2. fordulójában a városi rivális, Veszprém Handball Academy U21 csapatát fogadjuk szombaton 17 órától a Március 15. úti Sportcsarnokban
Az első hazai mérkőzésünkön néz szembe először egymással két olyan edző, akik egykor az ellenfélhez kötődtek. Dankovic Dinko a vendégek mestere volt, míg Tombor Csaba az egykori NB I/B-ből az NB I-be feljutó együttesünké.
Az előző szezonban a VKKFT U21-es csapatunk már találkozott az azóta jelentős átalakuláson átesett vendégekkel, akiknek soraiban ott van Török-Vida Zsombor is, aki tavaly a mi NB II-es csapatunkat erősítette. Míg ősszel simán kikaptak fiataljaink, tavasszal bravúros döntetlent értek el a bajnoki ezüstérmessel szemben (23-23). Ebben nagy szerepe volt balátlövőnknek, Gulyás Máténak, aki akkor öt gólt szerzett, és tagja a mostani keretünknek is.
Az első fordulót mi is, és a következő ellenfelünk is pont nélkül zárta. Csapatunk Százhalombattán kapott ki hét góllal (30-23), míg az akadémisták a vecsésiek ellen, hazai pályán maradtak alul (27-28).
Erről, és az előttünk álló feladatról kérdeztük Dinko Dankovic vezetőedzőt
– Nem játszottunk jól múlt szombaton. Ki kell mondanunk, hogy a Százhalombatta jobb csapat volt. Adódhatnak problémák a játékunkban, mert még mindig sok mindent be kell helyeznünk a játéktervünkbe és a rendszerünkbe. Az biztos, hogy időre van szükségünk, mert rengeteget változtattunk, és ez egy fiatal csapat. De most egy új mérkőzés következik. A héten sok jó edzésünk volt. Készülünk, de ahogy mondtam, ennek a csapatnak még időre van szüksége, hogy jó formában legyünk.
Természetesen szombaton új meccs lesz, és mi mindent beleadunk.
NB I/B 2. forduló, Veszprémi KKFT – Veszprém Handball Academy U21
2024.09.14., szombat | 17:00
Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
Játékvezetők: Juhász Dániel, Rontó Ádám
A mérkőzést követően NB II-es csapatunk is pályára lép 19 órától. A szezonnyitó összecsapáson a volt játékosunkat, Ihász Dávidot soraiba tudó Várpalotai BSK ellen igyekeznek a fiúk az első pontokat begyűjteni. Erről minden infót itt találtok.
Hajrá, VKKFT!