A Maxon Motor újra segíti a VKKFT-t

Az elsők között támogatta csapatunkat az NB1-es feljutás után a Maxon Motor Hungary Kft. Az egy éves támogatás lejárt. Most azonban újabb kontraktus született a felek között.

Átvitt értelemben, segítségükkel újabb fogaskerekek kerülhetnek az eddig kiválóan működő együttes gépezetébe. -Valóban új megállapodást kötöttünk, ismét egy évre, de a tavalyinál nagyobb összeggel támogatjuk Éles József klubját – mondta a Maxon Motor Hungary Kft ügyvezető-igazgatója, Szalai Attila – Méghozzá azért, mert rendkívül szimpatikus volt, ahogy ezek a fiatal gyerekek minden mérkőzésen az utolsó pillanatig küzdöttek, hajtottak, soha nem adták fel az összecsapást. Sőt, többször elfordult, hogy vesztes állásból sikerült nyernie a csapatnak, amely egy igazi közösségre vall. Bérleteket is vásároltunk, így a cégünk dolgozói is szurkolhattak az arénában, amíg a Covid-járvány miatt ez a lehetőség megszűnt. Mi ezzel a veszprémi sportot, az utánpótlást támogatjuk. Mert tisztában vagyunk azzal, hogy sok pénzből összevásárolt csapattal könnyebb előre lépni, mint magyar fiatalokat nevelve csapatot építeni. Bízunk abban, hogy egy év múlva ismét újra tárgyalhatjuk a feltételeket Szalay Attila elmondta még, hogy a támogatásukért nincs eredménykényszer a csapattal szemben. Azt a lelkes, odaadó játékot szeretnék látni a hamarosan kezdődő az új bajnokságban is, mint amit legutóbb egymást segítve mutatott az együttes.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás itt: facebook
Megosztom!