Szmetán Péter megsérült

Jobbszélsőnk a legutóbbi, PLER-Budapest elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett. Az első orvosi vizsgálatok alapján kiderült, hogy sajnos az elülső keresztszalagja elszakadt. Még további vizsgálatok következnek, de az biztos, hogy Szmetán Péterre 6-9 hónap kihagyás vár, így a szezonban már nem léphet pályára. Az amúgy is nehéz időszak ezzel még nehezebbé vált, mind a csapat, mind pedig […]

Felcserélődnek az edzői szerepek

Éles József átadja a vezetőedzői pozíciót Danyi Gábor szakmai igazgatónak – Reméljük, hogy ezzel az új felállással új lendületet kap a csapat. Természetesen mindenben segítem Gábor munkáját. Mivel a klub filozófiája az utánpótlásképzés, rájuk jobban kell fókuszálni. A kiesést már úgy néz ki, nem kerüljük el. A jövőben olyan csapatot kell építenünk, ami tényleg csak […]

„Fogalmunk sincs, hogy mi történt”

A K&H Férfi Kézilabda Liga 11. fordulójában hazai pályán fogadtuk a PLER-Budapest csapatát szombat este.  A találkozót megelőzően az első hazai győzelem megszerzése és a két pont otthon tartása volt a célunk. Nagy szükségünk is lett volna erre ahhoz, hogy el tudjunk mozdulni a tabella aljáról. Az első támadások pontatlanságai után Szuharev gólja volt az […]

A győzelembe és tovább

A K&H Férfi Kézilabda Liga 11. fordulójában hazai pályán fogadjuk a PLER-Budapest csapatát szombaton 18 órától a Március 15. úti Sportcsarnokban Az őszi szezon lassan véget ér, mindössze három forduló van hátra a szünetig, és mindhármat Veszprémben játszuk. Egyet az Arénában, kettőt pedig hazai pályán a Március 15. úti Sportcsarnokban. Ezeken a hazai találkozókon a […]

Hivatalos a Magyar Kupa mérkőzésünk időpontja

Ahogy arról szurkolóinkat már tájékoztattuk, a Csömör KSK lesz az ellenfelünk a Magyar Kupa 3. fordulójában A napokban a két klub megegyezése alapján hivatalossá vált a találkozó időpontja is. A Magyar Kupa 3. fordulós mérkőzésünk időpontja Csömör KSK – Fejér-B.Á.L. Veszprém2023. december 5., kedd, 18:30Sportcsarnok Csömör, Magyar utca 7-9 A szabályoknak megfelelően az alacsonyabb osztályba […]

Közel voltunk a meglepetéshez

A K&H Férfi Kézilabda Liga 10. fordulójában Tatabányán léptünk pályára szombat este. A magyar bajnoki dobogóra pályázó, Európa-liga induló Tigrisek otthonában a tisztes helytállás volt a célunk a mérkőzést megelőzően. A tabella utolsó helyéről vágtunk neki a fordulónak, miután a PLER bravúros győzelmet ért el hazai pályán a Komló ellen péntek este, ezzel  megelőzve minket […]

Európa-liga résztvevő csapathoz utazunk

A K&H Férfi Kézilabda Liga 10. fordulójában a magyar bajnoki dobogóra pályázó, Európa-liga résztvevő Mol Tatabánya KC otthonában lépünk pályára. A szombat esti mérkőzésen, a papíron is jóval esélyesebb „Tigrisek” ellen igyekszünk majd, minél szorosabb végeredményt elérni. Mostani ellenfelünkkel szemben több emlékezetes bravúrt is értünk már el a múltban. Elég csak a Magyar Kupa továbbjutásra, […]

Megvan a Magyar Kupa 3. fordulós ellenfelünk

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a Férfi Magyar Kupa 3. fordulójának  párosításait. A sorsolás eredményeként NB I-es csapatunk a Csömör KSK ellen fog pályára lépni. A továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el.A Csömör az NB II-es bajnokságban jelenleg vezeti a G csoport tabelláját, a második körből a BFKA Veszprém U20-as csapatát legyőzve jutottak tovább. A […]

Nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat

Továbbra is várat magára az első hazai siker A K&H Férfi Kézilabda Liga 9. fordulójában szombaton hazai pályán fogadtuk a Csurgói KK csapatát.  A nehéznek ígérkező találkozó ellenére is reménykedtünk a bravúrban, és a szezon első hazai győzelmének a megszerzésében. Három vendég gólra Vetési Bence révén eggyel tudtunk csak felelni, nem kezdtük jól a mérkőzést (4. perc […]

Hazai pályán folytatjuk a bajnoki szünet után

A K&H Férfi Kézilabda Liga 9. fordulójában a Csurgói KK csapatát fogadjuk hazai pályán szombaton 18 órakor. A bajnoki szünet után szeretnénk megnehezíteni a vendég csapat dolgát és itthon tartani a pontokat. Nem lesz könnyű dolgunk, azt is mondhatnánk, hogy két mindenre elszánt csapat találkozik majd egymással. Mindkét társaság bizonyítani szeretne. Mi az első hazai […]