Száguldó Erőd

Steven Segal filmjének a címe ezúttal abszolút illett a Veszprémi KKFT csodaszámba menő, bravúros idegenbeli győzelmére. Mert az élvonalbeli férfi kézilabda bajnokság újonca nagyon “eltalálta” a Csurgót. Tombor Csaba vezetőedző ifjú titánjai 8-2-vel hangoltak. És utána is olyan parádésan védekeztek, hogy egy félidőnyi játékkal hat gólon tudták tartani a hazaiakat, akik évek óta az élmezőnyhöz tartoznak a bajnokságban és a Magyar Kupában is, ahol most lesújtott rájuk az ország meglepetés csapata, amely történelmi győzelmével bejutott a Final Fourba igazi magyar együttesként. Erre emberemlékezet óta nem volt példa!

fotó: Cseh Péter

-Nem csak azért nyertünk ilyen magabiztosan, mert teher nélkül, az esélytelenek nyugalmával kézilabdázhattunk – mondta a boldogságot jelentő tovább jutás után Fazekas Gergő, aki nyolc góljával ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott. – Nagyon sokat számít az is, hogy rengeteget beszéltünk a “Tombival” és apuval is, hogy jó lenne nem beragadni a  meccs elején és emiatt az eredmény után futni. Mert az igencsak energia égető, sok erőt elvesz a csapattól. Legyen fordítva és üldözzön bennünket inkább a rivális.

A már említett Segal filmekre jellemző az is, hogy a főhős nehéz helyzetbe kerül, de végül kivágja magát barátai és társai segítségével. Volt ilyen Csurgón is, amikor a hazaiak mínusz kilencről akár hármat is csinálhattak volna, de elrontották, az ellenakcióból azonban Fazekas Geri újra ötöt bombázott közé.

Tombor Csaba az NB I őszi rajtja előtt azt mondta, hogy csak egy dolog nem fordulhat elő velünk: hogy ne véres térddel jöjjünk le a pályáról a meccs végén.

fotó: Cseh Péter

Nos, ennek azért már vannak bőven innovatív, tovább fejlesztett változatai is. Hiszen ezek a magyar fiatalok képesek a szó nemes értelmében játszani a kézilabdát, fantasztikus megoldásokkal. Mindig van egy Joker a keretben, akire nem számít az ellenfél és megzavarja őket. Ezúttal Széles Ákosnak jutott ez a szerep, aki most játszott először a csapatban valódi tétmeccsen és lőtt három fontos gólt. Ő volt a meglepetés, mint legutóbb a négy gólos Somogyi Bálint, aki most csak a padon ült,  pályára sem lépett. Tombor mester úgy keveri a lapokat, amire egyetlen kaszinóban sem képesek. 

Szombaton új lapokat oszt az edző. Újra Csurgón, de most a bajnoki összecsapásra. A mondás szerint, ismétlés a tudás anyja, de az atyja is jó lehet…

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztom!