A K&H Liga 20. fordulójában a Veszprém Arénában lépünk pályára szombat este, a BL induló Telekom Veszprém vendégeként. Különleges alkalom mindig a két veszprémi alakulat találkozója, hisz nem túl gyakori a kézilabda világában, hogy egy városnak két élvonalban szereplő csapata is van.
Veszprémben ez már három éven belül a hatodik ilyen összecsapás lesz.

Ellenfelünkkel szemben ősszel sima vereséget szenvedünk, akkor 21 góllal maradtunk alul (27-48). Szélsőik jeleskedtek elsősorban a gólgyártásban, Marguc hét és Vailupau nyolc alkalommal talált be ellenünk. Sokkal alább irányítónk Vetési Bence se adta, hat góllal köszönt be a nagynevű ellenfél kapusainak. Múlt héten nem kis meglepetésre vendéglátónk döntetlent ért el a Neka otthonában, ennek köszönhetően a második helyen állnak jelenleg a tabellán az alapszakaszban. Mindamellett a nagy rivális Szegedet simán múlták felül a két BL mérkőzésen, bejutva ezzel a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, melyhez ezúttal is gratulálunk!
Csapatunk a Gyöngyöstől elszenvedett bajnoki vereség után, egy újabb nehéz ellenféllel néz majd szemben, de az esélyesség terhe nélkül szeretnénk olyan játékot mutatni a pályán, amivel javítani tudunk majd az ősszel elért eredményünkön ellenük.
Gyertek szurkolni minél többen, szóljon fiatal csapatunknak is hangosan a hajrá, Veszprém!
Jegyvásárlás az Aréna jegypénztárában mérkőzés előtt két órával, valamint a Jegymester.hu felületén:
https://jegymester.hu/production/110466/telekom-veszprem-fejer-b-a-l-veszprem/11000826
K&H Liga 20. forduló, Telekom Veszprém – Fejér-B.Á.L. Veszprém
2023. 04. 01. 18:00
Veszprém, Veszprém Aréna
Játékvezetők: Kovács Tibor, Mándli Balázs